Stabil 2,5 milliós tábora van a Fidesznek, a Momentum bejuthat az EP-be

Az LMP-nek nem lesz európai parlamenti képviselője az Idea Intézet felmérése szerint.

Az IDEA Intézet közvélemény-kutatásának eredményei alapján a Fidesz-KDNP-t a teljes népesség körében 31 százalék, a biztos szavazó pártválasztók körében pedig 48 százalék (+1 százalékpont) támogatja.

A kormánypártnak ez 2,5 millió szavazatot jelent, február óta nem változott a támogatottságuk.

Forrás: idea.hu

A Jobbik népszerűsége is stagnál, szavazótáboruk a teljes népesség körében szintén változatlan, 14 százalék. A biztos szavazó pártválasztók körében viszont 3 százalékponttal 9 százalékra csökkent

Az MSZP-t és a DK-t ugyanannyian támogatják, mint egy hónappal korábban. A teljes lakosság körében az MSZP 7 százalékon áll, ez nagyjából 550 000 – 600 000 támogatót jelent. A DK egy százalékponttal van a szocialisták mögött, táboruk 450 000 – 500 000 között van.

A biztos pártválasztóknál az MSZP 10, a DK 9 százalékon van.

A Momentumnak lesz, az LMP-nek nem lesz EP-mandátuma

A Momentum Mozgalmat a teljes felnőtt népesség 4 százaléka támogatja (bő háromszázezres támogatói kör), amely egy százalékos növekedést jelent februárhoz képest. A biztos pártválasztóknál 6 százalékra számíthatnak, ezzel elérhetik a bejutási küszöböt.

Az LMP-nek 3 százalékos a támogatottsága, azaz a pártnak mintegy negyedmillió támogatója van. A Párbeszéd 1 százalékos támogatottsággal bír, ez nagyjából 80 000 – 100 000 támogatót jelent. A Magyar Kétfarkú Kutyapárt 2 százalékos támogatottsággal rendelkezik a teljes népesség körében (bő 150 000 támogatóval), amely egy százalékos csökkenés az előző időszakhoz képest.

A Fidesz, a Jobbik, az MSZP és a DK biztos helyekre számíthat az európai parlamenti választásokon, a kutatás eredménye alapján a Momentum is kaphat egy EP-mandátumot. Az LMP és a Magyar Kátfarkú Kutyapárt viszont így nem jut be az EP-be.

Módszertan

Az IDEA Intézet a kutatás adatait 2019. március 29. – április 1. között vette fel közösségi média alapú kérdőív segítségével. A vizsgálat végeredménye reprezentatív az ország felnőtt népességére nem, életkor, iskolai végzettség és településtípus tekintetében. A 2000 fős minta hibahatára az alapmegoszlások esetében legfeljebb +/- 2,2 százalékpont.​

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet