Ezentúl KRESZ-tábla jelzi majd a templomot

A nemzetközi sportesemény járművei pedig használhatják a buszsávokat.

Módosította a kormány a KRESZ-t, két új közlekedési táblát vezettek be, és könnyítettek a nemzetközi sportesemények járműveinek haladásán – írja a Magyar Közlöny.

A jövőben tábla jelzi a templomot, illetve imahelyet, a barna keretben lévő templom sziluett a templomra, illetve a vallásgyakorlásra rendelt más helyre hívja fel a figyelmet. A táblából kettő lesz, az egyik tornyán van, a másikon pedig nincs kereszt.

Forrás: Magyar Közlöny

A tájékoztató tábla kiegészítő jelzőtáblájának felirata utalhat a vallási közösség nevére, az általa használt épület nevére és az általa végzett vallásos szertartások időpontjára is.

Matricát kapnak a nemzetközi sportesemények járművei

A másik módosítás szerint pedig a nemzetközi sportszövetség, nemzetközi sportvilág esernyőszervezetének nemzetközi sporteseményei alkalmával – a nemzetközi sportesemény szervező bizottsága közreműködésével kijelölt jármű – az autóbusz forgalmi sávban is közlekedhet. Ehhez a járműre matricát kell felhelyezni, ezekről külön kormányhatározat intézkedik.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet