Betöltötte 117. életévét Japánban a világ legidősebb embere, egy Tanaka Kane nevű asszony, az elöregedő japán társadalom élő jelképe. Tanaka január 2-án jött világra, de születésnapját vasárnap ünnepelték egy fukuokai idősotthonban barátai és a személyzet társaságában. A partin az asszony beleharapott egy szeletbe születésnapi tortájából, és mosolyogva azt mondta, hogy még kér egy kicsit belőle.
Tanaka Kanét tavaly ismerte el a Guinness Világrekordok a világ legidősebb nőjeként, egyben legidősebb embereként, miután a március 6-i állapot szerint 116 évet és 66 napot élt. A világrekorder nő koraszülöttként jött világra 1903. január 2-án. 1922-ben ment férjhez Tanaka Hideóhoz, akivel négy saját és egy örökbe fogadott gyermeket nevelt fel. Japánban tavaly először haladta meg a 70 ezret a 100 évesnél idősebb emberek száma, a százontúliak 88 százaléka nő.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!