Ahogy olvasóinkban, úgy bennünk is számos kérdőjel merül fel a Szombathelyi Képtár, és egyáltalán a modern képzőművészet szerepe körül.
Nem mennénk be a részletekbe, annál is inkább, mert a közeljövőben szeretnénk ezzel komolyan foglalkozni.
Most elégedjünk meg a felszínnel, ami egyelőre annyi, hogy a Homlok Zrt. látható lendülettel állt neki a képtár homlokzatának (véletlen szójáték), az épületet állványok takarják, amin munkások serénykednek.
De kedden délután nem ezért, hanem azért hívták az amúgy lezárt épület konferenciatermébe a sajtómunkásokat, mert az intézménynek új műtárgyai vannak.
Az eseményen jelen volt Horváth Soma kultúráért is felelős alpolgármester, aki emlékeztetett: a külső, 838 millió forintos – uniós pénzből fizetett – megújulás nyomán a Szombathelyi Képtár jövő ősszel térhet vissza a kulturális életbe.
Közben belső változások is történnek: ilyen például az az öt új kortárs magyar műalkotás, amelyekről Csapláros Andrea, a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum igazgatója beszélt.
Mindenekelőtt arról, hogy a képek a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) jóvoltából érkeztek a városba.
A MANK – tudtuk meg - kortárs magyar művészeket segít, ennek része, hogy művészlakásokhoz juttatja őket. Cserében a alkotóktól évente egy művet kap, amiket aztán egy kuratórium segítségével kiválasztanak és kiállítóhelyeknek adnak.
A Szombathelyi Képtár – amely egyben a kuratóriumnak a tagja -, már tavaly is így jutott képekhez, és a gyakorlat a jövőben is folytatódik.Csapláros Andrea két művet emelt ki az újonnan érkezettek közül.
Ezek közül az egyik Szántó István: Szív IV. című alkotása. A fiatal szombathelyi alkotónak több műve is van már a képtárban, és korábban kiállítása is volt itt. (Az alkotás értéke: 100 ezer forint.)
A másik a K szeme 2., amely Verebics Katalin alkotása. Őróla megtudtuk, hogy „Botticelli-szépségű hölgy”, aki hihetetlen atmoszférát képes maga körül teremteni. Ezzel a festményével az emberei testtel, annak sebezhetőségével játszik. (Az alkotás értéke: 400 ezer forint.)
Ezen kívül még érkezett: Bíró Sándor: Tűzben edzett I. (200 ezer forint), Lovas Ilona: Fejek 2. (300 ezer forint) és Varga Zsófi: Titkos kert I. (80 ezer forint).
Azt már mi tesszük hozzá, hogy a képzőművészeti alkotások és azok értéke mindig is megosztják az embereket, az viszont roppant szomorú, hogy egy megyeszékhely impresszív galériájának gyakorlatilag egyetlen forintja nincs arra, hogy saját alkotásokat vásároljon a piacon.
Hogy ez változni fog-e, azt nem tudjuk, mindenesetre a sajtótájékoztató elején Horváth Soma azt ígérte, hogy az új városvezetés támogatni fogja az állandó és időszakos kiállításokat.