Eddig: 352 020 / 3 000 000 Ft, 20 támogató. Még12nap.
Légy része az igazságnak!

Mi lesz a szombathelyi labdarúgással?

A városi közgyűlés tájékozódni akart, a sportvezetők el sem mentek.

A Szombathelyi Haladás Labdarúgó Kft. játékosainak legalább 40 százalékának Vas megyei kötődésűnek, vagy Vas megyei utánpótlásban nevelkedettnek kell lennie. Ezt a javaslatot Czeglédy Csaba (független) képviselő tette a szombathelyi közgyűlésben.

Megmutatjuk, mi van a színfalak mögött!
Támogasd a Nyugat.hu-t!
Támogatom

Indoklásul elmondta, félő, hogy a Haladásban egyre kevesebb helyi játékos lesz, így a csapat elveszíti a helyi kötődését. Az önkormányzatnak 10 százalékos tulajdonrésze van a kft-ben.

Azt is javasolta, hogy a Haladás VSE most NB III-ba feljutott csapatának Feljutott az NB III-ba a Kis Hali June 11. 23:15 javasolják, hogy a Vas megyei kötődésű játékosok aránya legalább 70 százalék legyen.

A képviselő még májusban javasolta, hogy a közgyűlés vizsgálja meg a szombathelyi felnőtt férfi labdarúgás helyzetét, mivel a "nagy" Haladás elveszítette a szurkolói nagy részét, ami nem is meglepő, hiszen az NB II. kilencedik helyén áll a csapat.

A HVSE felnőtt csapata most NB III-as lett, de félő, hogy a "nagy Hali" ott szerepelteti majd a gyengébb játékosait. Czeglédy szerint hiba volt, amikor az önkormányzat 2015-ben lemondott a többségi tulajdonáról.

A közgyűlésre meghívták a két csapat, az utánpótlás-nevelést végző Király Sportegyesület és az Illés Akadémia vezetőit, de senki sem jelent meg közülük.

Koczka Tibor (Pro Savaria) azt emelte ki, hogy az elmúlt 12-14 évben több tízmilliárd forint tao-támogatás érkezett Szombathelyre, de ennem nem látszik az eredménye.

Nemény András azt mondta, nem igazán tudják befolyásolni a csapatok döntéseit, de az önkormányzat kifejezheti kéréseit, és ezért kéri, hogy fogadják el Czeglédy javaslatát.

A közgyűlési többség meg is szavazta a javaslatot, a Fidesz-frakció nem szavazott, Illés Károly szerint nincs ráhatásuk a csapatok döntéseire.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet

Tovább az oldalra