Lady Gaga történelmet írt a Grammy-díj átadón

Ünnepelt a zenei világ krémje. Magyar idő szerint hétfő hajnalban 68. alkalommal adták át a legjobbnak ítélt zenei produkcióknak az arany gramofont ábrázoló díjat.

Vasárnapról hétfőre virradó éjjel ismét összegyűlt a sztárvilág színe java. 68-dik alkalommal rendezték meg a Grammy-díj átadót. Az évek alatt talán kevesebb kritika érte a díjat a nyertesek kiválasztásának módszere miatt, mint például a filmes Gloden Globe-díjat, de egy-egy nagy esélyesnek tartott jelölés, mely végül csak jelölés maradt, adott olykor okot az értetlenkedésre.

Lady Gaga az este folyamán két kategóriában is elnyerte a Grammy díjat
web, facebook.com
A Grammy-díj

A Grammy-díjat 1958-ban alapították azzal a céllal, hogy a zenei világban ugyanazt a presztízst teremtse meg, mint a filmes nagy díj, az Oscar-díj. Az első díjátadót 1959-ben rendezték meg, mindössze 28 kategóriával.

A díj filozófiája kezdettől fogva az volt, hogy nem az eladások vagy a népszerűség, hanem a szakmai minőség döntsön. A szavazás a Recording Academy tagjainak kezében van, vagyis zenészek, producerek és iparági szakemberek döntenek egymás munkájáról. Ez az elv egyszerre adja a Grammy rangját – és a legtöbb vitáját.

Az évtizedek során a kategóriák száma 90 fölé nőtt, a műfaji spektrum kiszélesedett, a díjátadó pedig globális médiashow-vá vált. A Grammy mára nem csupán zenei elismerés, hanem kulturális, társadalmi és politikai esemény is.

Botrányok a közelmúltból

A Grammy díj egy szakmai díj. Zárt és nehezen átlátható rendszerben szavaznak a díjról. Ez pedig tökéletes alap egy-egy botrányhoz.

Justin Bieber is a jelöltek között volt, a színpadon pedig egy szál alsónadrágban adta elő egyik dalát
web, facebook.com

Beyoncé az egyik legtöbb Grammy-díjat kapott előadó. A koronaékszer, azaz Év albuma-díj hiányzott a polcáról. 2017-ben jelölték az erős politikai állásfoglalással átitatott albumát a Lemonade-t ebben a kategóriában. És mindenki biztosra vette, hogy nyerni is fog ezzel az albummal. Végül Adele vehette át ezt a díjat, aki akkor élő adásban kritizálta az egész rendszert beszédében és kimondta: az év albuma nem az övé, Beyoncénak kellett volna kapnia.

The Weeknd Blinding Lights című dala 2020-ban megdöntötte a világ összes slágerlistáját. Igazi világ siker volt. Ezzel szemben még csak jelölést sem kapott 2021-ben. A művész nyíltan bojkottálta a gálát és többször kritizálta a rendszert amelyben a díjról döntenek. A botrány odáig gyűrűzött, hogy a Recording Academy ígéretet tett, hogy változtatni fognak a szavazási rendszerükön.

A 68. Grammy átadó

Az díjátadók egyik sajátossága, hogy politikai vélemény nyilvánításoktól sem mentes. Köszönhető ez a hatalmas médiafigyelemnek. A zenei világ mostanában Nicki Minaj pálfordulásától volt hangos. Ő lett az új Trump kedvenc. A zenei világ nem is hagyta ezt szó nélkül. Tapssal jutalmazták, amikor a műsorvezető bejelentette, hogy Nicki Minaj nincs jelen az eseményen.

Pharell Williams sem távozott díj nélkül. Ez már a 13. Grammy díja
web, facebook.com

A történelem pedig éppen most történik. Az este egyik igazi főszereplője Lady Gaga volt. Két díjat is nyert idén. Így ő lett az első olyan előadó, aki a pop zenéhez kapcsoló 5 kategóriából mindegyikből haza vihette a Grammy-t. Színpadra is lépett az este folyamán. A tőle megszokott extravaganciával adta elő az Abracadabra című dalát egy új rockosabb változatban.

A több mint kilencven kategóriában ítélik oda a díjat, de ezek között van négy, amit csak Big Four-ként emlegetnek: az Év albuma, az Év felvétele, az Év dala és a Legjobb új előadó. 2026-ban így néz ki a nagy négyes:

  • Az Év albuma: Bad Bunny - DeBí TiRaR MáS FOToS
  • Az Év felvétele: Kendrick Lamar & SZA: luther
  • Az Év dala: Billie Eilish: WILDFLOWER
  • A legjobb új előadó: Olivia Dean
  • Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Hírek