Frissítés:
A rendőrség pontosított, nem a nagymama, hanem a nagynéni áldozta fel magát. A lakásban egy 56 éves nő és 20 éves lánya élt, a lángokat a fiatal lány vette észre, de ő még időben ki tudott menekülni a lépcsőházba.
A kórház sajtóreferense korábban arról tájékoztatott, hogy a gyerek égési és szilánkos töréses sérüléseket szenvedett, illetve sokkot kapott. Ezek a sérülések önmagukban súlyosak, de nem életveszélyesek, a három együtt azonban életveszélyes állapotot okozott – mondta a szóvivő. Vitkai Éva hozzátette, fájdalmai miatt a gyereket altatásban tartják.
Nyíregyházán, a Petőfi utcában egy negyedik emeleti lakás gyulladt ki péntek este. Az M1 információi szerint a nagymama két unokájával tartózkodott a lakásban. Az idősebb gyerek kiszaladt és segítséget kért a szomszédoktól. Egy férfi vizes plédbe burkolózva próbált segíteni a lakásban rekedteknek, de a forróság és a füst miatt erre nem volt esélye. A nő, karjában a kisebb gyerekkel, kivetette magát az ablakból - írja a hvg.hu.
Tóth Gabriella alezredes elmondta, a tüzet eloltották a nagy erőkkel helyszínre vezényelt tűzoltóegységek, és összesen 32 embert mentettek ki az égő épületből. A nagymama meghalt, unokája súlyosan megsérült.