Lamatin fesztivál: Megfelezték a belépőjegyek árát

16 koncert, 9 országból 71 fellépő, ez az idei mérleg. A programismertetőn fellépett a tizenhat éves Mágedli Maja is.

Maja – Csikós Miklós zongorakíséretével - egy dalt énekelt el a programismertető sajtótájékoztatón, ennyi is elég volt ahhoz, hogy eldöntsük, az ő koncertjét nem fogjuk kihagyni. Néhány percből nehéz megalapozott következtetéseket levonni, de az biztos, hogy egyáltalán nem túloznak azok, akik a 16 éves jazzénekesnőt kész művészként és Szombathely büszkeségeként emlegetik.

Az egyéni önzés

Ő is zenekara csütörtök este nyolckor lép fel a Lamantin klubban, hétköznapi nevén a Weöres Sándor Színház Krúdy klubjában. A bevezetőben említett 16 koncertet néhány nappal ezelőtt már felsoroltuk Szerényebb lesz az idei Lamantin Jazz Fesztivál 2013. June 14. 10:47 , most azzal egészítjük ki, hogy öt helyszíne lesz az idén a június 23. és 29. között elcsíphető fesztiválnak: a főtéri jazzsátor, a Lamantin klub, a Bartók Terem és a Savaria mozi aulája.

Lamantin Jazz Fesztivál sajtótájékoztató
Maja és Csikós Miklós - Kedvcsináló kezdés
Vágvölgyi Bálint

Tímár Péter, a szervező Improvizatív Zeneműhely Egyesület vezetője sorolt azért még több számot, mondván, ezt szereti a média. Az elmúlt 14 évben 13 fesztivált, 10 improvizációs tábort és 210 koncertet szerveztek. És ebben több érdek is dolgozik bennük, köztük egyéni önzés is. Mert, hogy szeretik ezt a műfajt és szeretik hallgatni az ideérkező művészeket. A másik érdek, hogy világsztárnak számító művészeket hívnak ide, ami az egész országnak számít.

A harmadik, hogy az improvizációs táborban komoly képzés folyik, az ott tanultak erősen befolyásolják az ország zenei életét, és nem csak a jazz vagy a blues műfajában.

Irigylik Szombathelyt

Tímár két részletre is felhívta a figyelmet. Az egyik, hogy a Bartók Terem mellett, az udvarban büfé működik majd, és ott hangszórókon közvetítik a koncerteket. A másik, hogy a korábbi évekhez képest megfelezték a belépőjegyek árát. A többzenekaros koncertnapokra (kedd, szerda, péntek) a napi jegy 2000, a minden programra érvényes fesztiváljegy 5000 forint lesz.

Lamantin Jazz Fesztivál sajtótájékoztató
Tímár Péter számokat sorolt, mert azokat szereti a média
Vágvölgyi Bálint

A sajtótájékoztatón ott volt Puskás Tivadar polgármester és Lazáry Viktor alpolgármester is. Előbbi azt ecsetelte, hogy a város büszke a fesztiválra, ami nem régen a parlamentben is szóba került, és a képviselők irigylik ezért Szombathelyt.

Lazáry Viktor pedig arról értekezett, hogy egy olyan polgári városnak, mint Szombathely, szüksége van nívós, magas színvonalú rendezvényekre, amelyek évről-évre meg tudnak újulni. Az alpolgármester azt is kifejtette, hogy a Lamantin fesztivál nem csak szórakoztat, egyedülálló abban, hogy az itt fellépő világsztárok át is adják a tudásukat.

Lamantin Jazz Fesztivál sajtótájékoztató
Puskás büszke volt, Lazáry elmélkedett
Vágvölgyi Bálint

Lazáry megemlékezett a szervezőkről is, akik nélkül, és az általuk kiépített kapcsolatrendszer nélkül ez a fesztivál nem jöhetne létre.

Kár, hogy Maja nem énekelt még egyet a végén.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Szerényebb lesz az idei Lamantin Jazz Fesztivál

A főtéri sátor csak két napig működik majd, de fellép egy 16 éves szombathelyi tehetség is.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra