Személyi sérülés nélküli közlekedési baleset történt vasárnap délután Borgáta közelében, a 84-es főúton.
Jánosháza felé tartott egy Opel személyautó, amelynek vezetője lassított egy egyenes szakaszon. - Kocsisorban haladtam, a sor elején egy lakókocsit vontató járművel, ami valamiért lassított. Én is csökkentettem a sebességemet. Kb. 70-80 kilométer/órás sebességgel közlekedtem, amikor hátulról belénk hajtott egy Volkswagen. A lökéstől áttértem a szemközti sávba, de szerencsére semmivel sem ütköztem. A másik jármű árokba csapódott - mondta el az Opelt vezető férfi. - Azonnal kiugrottam és siettem a másik járműhöz, ami látszólag füstölt. A sofőr ki tudott szállni és kiderült, hogy szerencsére csak a légzsákok nyílódásakor keletkezett füst és por az utastérben. A helyszíni szemle ideje alatt egy sávon haladhatott a forgalom, a Volkswagen műszaki mentésének idejére teljes útlezárás lépett életbe. Ez mindössze néhány percig tartott. A vétlen sofőr autója az ütközéstől áttért a szemközti sávba, de nem ütközött frontálisan a szemből érkezővel.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!
Hozzászólások
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!