Lázár János kis túlzással azt mondta, a polgármesterek elisszák az iparűzési adót

„Megengedhetetlen, hogy egy városvezetés a helyi vállalkozók adóját mulatságokra, sörfesztiválokra, evésre, ivásra és kampányra költse.” Ezt Lázár János építési és közlekedési miniszter mondta, aki szerint nem azért fizetnek adót a vállalkozók és a munkaadók, hogy azt elmulassák a polgármesterek.

Úgy véli Lázár János, hogy az önkormányzatok helyi iparűzési adójának felhasználását országszerte felül kell vizsgálni. Az építési és közlekedési miniszter a hódmezővásárhelyi Rádió 7 Közös nevező című műsorában elmondta: megengedhetetlen, hogy egy városvezetés a helyi vállalkozók adóját mulatságokra, sörfesztiválokra, evésre, ivásra és kampányra költse – írta meg az Infostart.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

A miniszter úgy fogalmazott: az ország és Hódmezővásárhely érdeke is az, hogy az adót az iskolák, óvodák, bölcsődék vagy kórházak fejlesztésére fordítsák. Azt is közölte, hogy a helyi iparűzési adó megreformálására tesz javaslatot a kormánynak. Elmondása szerint többen is, „nem is akárkik”, támogatják az elképzelését. Szerinte az egész országban felülvizsgálatra szorul a rendszer.

Ugyanakkor véleménye szerint az említett önkormányzati tulajdonú intézmények megérdemelnek minden támogatást, de az iparűzési adóból befolyó összegeket ezeken kívül még például munkahelyteremtésre, az ipari parkok fejlesztésére, utak vagy járdák építésére kellene felhasználni. Ő „zsákutcának” tekinti, hogy egyes településeken mulatozásra vagy politikai célokra költik a helyi vállalkozók, munkaadók pénzét.

Lázár János azt is elmondta: egyáltalán nem az a célja, hogy ellehetetlenítse az emberek szórakozási lehetőségeit, de szerinte ezeknek a rendezvényeknek, programoknak a forrásait a helyi közösségeknek kell előteremteniük. „Nem azért fizetnek adót a vállalkozók és a munkaadók, hogy azt elmulassa a polgármester. Ennek véget fogunk vetni!” – szögezte le.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek