Lázár János minisztériuma megtámadta az LMP népszavazási kérdését

A kérdés lényege az, hogy a kormány helyezze hatályon kívül a kiemelt beruházásokra vonatkozó törvényt.

Lázár János minisztériuma megtámadta az LMP hitelesített népszavazási kérdését, amelynek lényege az, hogy a kormány helyezze hatályon kívül a kiemelt beruházásokra vonatkozó törvényt - közölte Szendefy Mária, a párt országos elnökségének tagja szombaton, online is követhető sajtótájékoztatóján.

Az ellenzéki politikus azt mondta, a kormány megakadályozza, hogy az emberek beleszóljanak a számukra fontos ügyekbe, a jövőjüket érintő kérdésekbe.

Kiemelte: a Nemzeti Választási Bizottság február elején egyhangúlag hagyta jóvá az LMP népszavazási kérdését a kiemelt beruházásokra vonatkozó törvény hatályon kívül helyezéséről, amire most a "Lázár-minisztériumtól" fellebbezés érkezett.

Emiatt további kilencven napot kell várni arra, hogy a Kúria ismét megerősítse a párt kezdeményezését - tette hozzá.

Szendefy Mária kijelentette, az LMP nem hagyja annyiban az ügyet: kiállnak az "otthonokért, az otthonok megvédéséért, a természetért, és azért, hogy az emberek beleszólhassanak a saját sorsuk alakításába".

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet