Nagy nap ez a megyei kormányhivataloknál: országszerte nyisszantak az ollók és nyíltak az új ablakok. De nem minden fenékig tejfel: Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter érkezését hiába ígérte a Vas Megyei Kormányhivatal a kormányablak avató ünnepségre. A miniszternek más dolga volt.
Szegeden bezzeg még sztárvendégre is telt: az X-Faktorból ismertté vált maszkos zenekar, a Tha Shudras lépett fel a jeles eseményen.
Hiába no, a modern közigazgatáshoz kell a show műsor is – már ahol. Pénteken huszonhat településen avattak kormányablakot, a nagy kavalkádban megtaláltuk Lázár Jánost. Ő Kaposváron avatott, így már értjük, miért nem tudott Szombathelyre jönni. Higgyék el nekünk, hasonlóan mutatott volna ollóval a kezében a vasi megyeszékhelyen is.
És hogy teljes legyen az élmény: az államnak az a dolga, hogy gyorsan, olcsón és hatékonyan segítse az állampolgárokat ügyeik intézésében – mondta Lázár János az átadón.
Most pedig kapcsoljuk a szombathelyi vasútállomást!
Igen, köszönöm a szót! Épp idejében; véget értek az avatóbeszédek, átvágták a szalagot, így jöhet a lényeg: megnyílt a második kormányablak a vasi megyeszékhelyen. A majdnem 100 millió forintból kialakított helyiségben összesen nyolc ablaknál lehet a rendeltetésének megfelelően használni a magyar közigazgatást. És kérjük, hogy amíg megtekintik az eseményről készült képeinket, véssék az eszükbe: hétfőtől nem csak a Hollán Ernő utcában, hanem az Éhen Gyula téren is elintézhetik az ügyeiket.