Leállt a rendőrség nyomkövető rendszere, nem tudják, hol lehet a pedofíliával gyanúsított szabolcsi futballedző

Megtelt a lábbilincsek által kibocsátott információkat tároló szerver, és egy lejárt szerződés miatt nem volt, aki karbantartsa.

Tavaly októberben és novemberben hetekre leállt a rendőrségi nyomkövető rendszer, emiatt azok a gyanúsítottak és elítéltek, akik házi őrizetben voltak, és akiknek lábbilinccsel ellenőrizték a mozgását, feltűnés nélkül el tudták hagyni a számukra kijelölt zónát - értesült több egybehangzó forrásból a 444.

Nélküled nem megy: támogasd a Nyugat.hu-t adód 1 százalékával! Neked csak pár kattintás, hogy továbbra is a téged érintő dolgokról tudósíthassunk.

Nyugat Média és Világháló Egyesület, adószám: 18889332-2-18
Ide kattintva érheted el kitöltési útmutatónkat!

A lap úgy tudja, így fordulhatott elő, hogy megszökött a házi őrizetből Nemes László, akit azzal gyanúsítanak, hogy megerőszakolt több rábízott gyereket. A 444 szerint nem váratlan technikai hiba történt, ugyanis állítólag azért állt le az egyébként is elavult rendszer ősszel, mert a lábbilincsek által kibocsátott információkat tároló szerver megtelt, és nem volt, aki karbantartsa egy lejárt szerződés miatt.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek