Lefejeztek egy meleg menekültet Törökországban

A férfi testét olyannyira megcsonkították, hogy ismerősei csak a nadrágja alapján tudták beazonosítani.

Muhammed Wisam Sankari, vagy ahogy a barátjai ismerték, Wisam, július 23-án tűnt el Isztambulban. Két nappal később a lakásától egy mérföldre találták meg a testét - írja a Telegraph.

Lakótársa, Gorkem, azt nyilatkozta egy török LGBT magazinnak, hogy Wisam-ot olyan erővel szurkálták meg, hogy két törött pengét is találtak a testében.

Lefejezték Wisamot. A felső testét a felismerhetetlenségig megcsonkították, csak a nadrágjából tudtuk felismeri a barátunkat.

- mondta Gorkem.

Muhammed Wisam Sankari
BBC

Gorkem és két lakótársa azt is elmondták a magazinnak, hogy az ügyben még senkit sem tartóztattak le, és a rendőrség akkor sem tett semmit, amikor Wisamot megtámadták néhány hónapja.

Úgy öt hónappal ezelőtt elrabolták Wisamot és egy erdőbe vitték. Megerőszakolták és megverték, majd meg akarták ölni, de Wisam el tudott menekülni.

- tette hozzá a meggyilkolt férfi barátja.

Az Egyesült Nemzetek a meleg, leszbikus, biszexuális, vagy transznemű menekülteket kifejezetten veszélyeztettetnek tartja, hiszen mind az anyaországukban, mind Törökországban atrocitásoknak vannak kitéve. A melegek elleni támadásokat legtöbbször nem is jelentik a török hatóságoknak, ezért az utóbbi években megnövekedett az ilyen bűncselekmények száma.

A rendőrök feloszlatnak egy LMBT tüntetést Isztambulban
AFP

Cagil Kasapoglu a BBC törökországi riportere azt mondja, hogy ebben az évben eddig öt meleg ember gyilkoltak meg, 32-őt megtámadtak, öten pedig öngyilkosok lettek az országban. Törökországban már két éve nem engedik megrendezni az Isztambul Pride-ot, azt mondják azért, mert közrendbontásnak, és biztonsági veszélynek tartják a rendezvényt. A melegek elleni támadásokat pedig radikális muszlimokra és egy fiatalokból álló ultra-nacionalista csoportra fogják.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló