Robbanótöltet volt a drónon, ami a paksi atomerőműtől nem messze repült el, majd Zágrábban zuhant le

Horvátország magyarázatot vár a magyar mulasztásra.

A szovjet gyártmányú repülőgépeken használt légibomba maradványait találták meg annak a drónnak a roncsai között, amely lezuhant Zágrábban – közölte Mario Banozic védelmi miniszter vasárnap.

Mint arról lapunk is beszámolt, csütörtök éjjel lezuhant Zágrábban Egy harcászati repülőgép zuhant le Zágrábban, a rendőrség lezárta a telületet March 11. 09:53 egy pilóta nélküli robotrepülő, amit szakértők szerint feltehetően Ukrajnából indítottak el. A város központjában is hallható robbanás után a repülőgép egy nagyobb darabja a Jarun tó mellett zuhant le, a helyszínen három méter átmérőjű kráter keletkezett.

Majd később kiderült, hogy több NATO tagország, így Magyarország légtere is érintett volt az ügyben, így a magyar hatóságok is vizsgálják a Zágrábban lezuhant robotrepülő ügyét.

A horvát védelmi miniszter kiemelte: robbanószerkezet nyomaira, légibomba darabjaira bukkantak annak a csütörtök este lezuhant pilóta nélküli repülőgépnek a roncsai között. Banozic szerint nem felderítő repülőgépről van szó.

„Az elemzés után meg tudjuk mondani, mi volt a küldetése. A bombát repülőgépeken használják” – mondta a miniszter, majd hozzátette: a repülőszerkezet szovjet gyártmányú, de még mindig kérdéses, orosz vagy ukrán oldalról érkezett-e. A becsapódás helyszíne jelenleg biztonságos, a roncsokat eltakarították.

Újságírói kérdésre válaszolva megerősítette: a bomba felrobbant, de még nem tudják mikor, a becsapódás előtt vagy utána. Találtak egy sérült feketedobozt is, amelyből várhatóan kinyerhetik a repülési adatokat.

„Ezt összehasonlítjuk azokkal a vizsgálatokkal, amelyet közösen végzünk a NATO-tagállamokkal és a radarképek alapján rekonstruálhatjuk, pontosan honnét érkezett a drón” – húzta alá Banozic.

A Népszava a történtek kapcsán arról ír, hogy Horvátország magyarázatot vár a magyar mulasztásra. A fejlemények fényében ugyanis még inkább felmerül a magyar hatóságok felelőssége annak kapcsán, miért nem lőtték le a drónt, amely 40 percig repült a magyar légtérben.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló