Lehet, hogy a magyar vakcinaútlevéllel lőttek a külföldi nyaralásnak

Nem olyan biztos, hogy elfogadják a magyar vakcinaigazolványt külföldön.

Várhatóan csak nyár előtt lesz uniós álláspont és döntés arról, hogy a koronavírus ellen beoltottak miként mozoghatnak az EU-n belül. A legutóbbi magyar vakcinaútlevél-lépés ugyanakkor komoly kérdésekhez vezetett, és felvetette a tesztelés és a karantén megmaradásának lehetőségét is - vélekedett az InfoRádió Brüsszeli hét című műsorában az EU-Monitor főszerkesztője, Gyévai Zoltán.

A magyar kormánynak van egy rendelete, amely szerint a magyar vakcinaigazolványban nem lesz benne az oltás típusa - ez felveti a kérdést, hogy lehet-e így e dokumentummal külföldre utazni, elfogadják-e az oltottság igazolásaként, vagy csak itthon lesz érvényes. Ezzel kapcsolatban Gyévai Zoltán, az EU-Monitor főszerkesztője az InfoRádióban elmondta: ezt a kérdést már feltették az Európai Bizottságnak is, de nem érkezett egyértelmű válasz. Azt mondták, még túl korai ennek a kérdésnek a felvetése, vagyis meg kell várni a márciusban érkező, a részleteket is tartalmazó bizottsági javaslat kidolgozását.

Ennek hiányában egyelőre nehéz a jövőt felvázolni, de a szakember szerint ha lesz megállapodás arról a tagállamok között, hogy az igazolványnak mik lesznek a tartalmi részei, és abba bekerül-e a vakcina típusa – ő úgy látja, értelmetlen lenne épp ezt a legfontosabb információt kihagyni belőle –, akkor egyfajta konfliktus alakulhat ki a magyar kormány már említett vakcinaigazolványos intézkedése és az uniós szabályok között. Az is fontos kérdés, hogy e feszültség feloldása miként valósulhat meg.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek