Lehet menni nyaralni Horvátországba, de hazatérve két hét karantén vár a magyarokra

Ez hangzott el az Operatív Törzs mai sajtótájékoztatóján.

Horvátországba a jelenleg hatályos szabályok szerint szabadon beutazhatnak a magyarok, lehet menni nyaralni, ugyanakkor Horvátországból hazatérve a jelenlegi szabályok szerint két hétre kötelezően karanténba kell vonulni - mondta újságírói kérdésre válaszolva Kiss Róbert rendőr alezredes.

Elhangzott, hogy a mai napon 770 házi karantént rendeltek el eddig, a házi karanténok száma így 11 ezer fölött van. Kiss Róbert azt is elmondta, hogy 418 esetben kezdeményeztek a járványüggyel kapcsolatban büntetőeljárást, 80 embert gyanúsítottként hallgattak ki.

Müller Cecília országos tisztifőorvos az idősotthonok kapcsán közölte, hogy az érintett intézmények száma jó ideje 33, nem növekszik, sőt, a betegek és a pozitív személyek rendre gyógyulnak. Mindösszesen az 5991 főből, aki ebben a 33 otthonban él, 899-en váltak pozitívvá az egész járvány időtartama alatt. 468-an gyógyultak meg, és kerültek vissza az intézményekbe.

Kérdésre válaszolva kitért a második hullám kérdésére, melynek kapcsán úgy vélekedett, hogy a legtöbb hipotézis szerint vélhetően a vírus köztünk marad valamilyen alacsony szinten, és elképzelhető, hogy az influenzaszezonban újra aktív lesz. Mindenképp készülnek rá, hasznosítják a tapasztalatokat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek