Lemondott az amerikai titkosszolgálat igazgatóhelyettese, Trump egykori fehér házi kabinetfőnök-helyettese

„Országát 25 éven át hűségesen szolgálta”, mostani döntését több, mint egy éve fontolgatta.

Távozott posztjáról az Egyesült Államok titkosszolgálatának (US Secret Service) egyik igazgatóhelyettese, korábbi fehér házi kabinetfőnök-helyettes, aki fontos tanú volt a 2021. január 6-i washingtoni zavargások eseményeinek kivizsgálásáról szóló eljárásban.

Tony Ornato hétfőn a CNN-nek megerősítette a távozásáról szóló korábbi értesüléseket, közleménye szerint a magánszektorban folytatja pályafutását. Ahogy írta, „országát 25 éven át hűségesen szolgálta”, mostani döntését régóta - több, mint egy éve - fontolgatta.

Ornato 2019 decemberében átmeneti időre elvállalta a Fehér Ház kabinetfőnök-helyettesi pozícióját Donald Trump alatt, majd a Trump-elnökség megszűnésével visszatért a titkosszolgálathoz, ahol igazgatóhelyettesként a képzési programokért felelt.

Ornato kétszer is tanúskodott a Capitolium környékén 2021. január 6-án történt zavargások és a törvényhozás épületét ért támadás körülményeit vizsgáló kongresszusi biztosság előtt. Tony Ornatót a testület kulcsszereplőnek tartja, aki fontos információkkal rendelkezhet azzal kapcsolatban, hogy pontosan mi történt aznap.

Neve két hónappal ezelőtt is felmerült, amikor egy korábbi fehér házi tanácsadó a vizsgálóbizottság előtt tett nyilatkozatában beszélt Ornato érintettségéről.

Cassidy Hutchinson, aki 2021 januárjában a Fehér Ház kabinetfőnökének közvetlen munkatársa volt, azt állította, hogy január 6-án, nem sokkal Donald Trump Fehér Háznál tartott nyilvános beszéde után találkozott Tony Ornatóval, aki azt mondta neki, hogy az elnök feldühödött, amikor megtudta, hogy nem mehet a Capitoliumhoz.

Az akkor hivatalban lévő elnök beszéde után vonult át több ezer feldühödött tüntető a törvényhozás épületéhez, a Capitoliumhoz, ahol egy csoportjuk behatolt az épületbe, és komoly károkat okozott. A zavargások következében többen meghaltak és sokan megsebesültek.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet