Lemondott Keringer Zsolt, aki 15 éve vezette a Haladás Szurkolói Körét

„Nagyon fáj!” – mondta.

Ma délelőtt került ki Keringer Zsolt Facebook-oldalára ez a rövid közlemény, amelyet a rangado.hu is közölt.

Tisztelt Szurkolótársaim!

Kedves Barátaim!

Ezúton szeretném mindenkinek megköszönni az elmúlt 15 évben kapott támogatást a szurkolói feladatok kapcsán végzett munkám során.

Úgy érzem most van itt az idő, hogy ezen munkámat befejezzem és a jövőben veletek együtt kizárólag Hali szurkolóként támogassam a csapatot!

Hajrá Hali!

Keringer Zsolt hosszú évek óta ott dolgozott a csapat mellett. 2002 óta volt tagja a Szurkolói Körnek, és szintén egy nehéz helyzetben, 2004-ben vette át az elnökséget. Ez volt az az év, amikor a Haladás majdnem megszűnt, mert Bíró Péter elhagyta a csapatot Haladás 2016 hirdetés magnum + full 2015. May 31. 13:24 és az első osztályba való indulás jogát is magával vitte Pápára. Most ismét nehéz helyzetben van a Haladás, hiába az új stadion, szinte biztos, hogy kiesik az első osztályból.

Keringert telefonon értük le. Már a hangján is érződött, hogy egy nehéz döntést hozott meg. Mint közölte, nem szeretne nyilatkozni az ügyben. Csak annyit mondhat, hogy nagyon fáj ez a történetet.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport