Dagad a mellünk, már a sokadik politikus választotta profilképnek a nyugat.hu fotóját.
Legfrissebb sikerünk mai, a szociális és oktatási bizottság ülésén készítette Vágvölgyi Bálint kollégánk azt a fotót Lendvai Ferenc (Fidesz) tanácsnokról és frakcióvezetőről, amit aztán a politikus profilképének is választott.
A bizottsági ülésen készült galériánk itt látható, indulásként a Lendvai fotóval:
Itt pedig Lendvai Facebook-profilja:
A képre kattintva megnézheti a Facebook-profilt
Forrás: Facebook / Lendvai Ferenc
Nem ez az első, és nem is a második eset, hogy politikusok a mi fotóinkból válogatnak. Tavaly májusban írtuk
Büszkék vagyunk! Sikk lett a nyugat.hu-s profilkép a politikusok között. Update! 2014. May 29. 08:14 , hogy míg korábban Lazáry Viktor (most már csak volt-) alpolgármester is így tett, aztán Ipkovich György (MSZP) is a Vágvölgyi kolléga fotóját tette ki oldalára.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!