Letartóztatták a lányt, aki késsel megszúrta osztálytársát a bőnyi általános iskolában

A döntést az ügyész, a védő, a gyanúsított és törvényes képviselője is tudomásul vette, így az végleges.

A Győri Járásbíróság kedden elrendelte a bőnyi általános iskolában történt késelés gyanúsítottjának letartóztatását - közölte a Győri Törvényszék sajtószóvivője az MTI-vel.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

Máté Kinga közleménye szerint az intézkedést, tekintettel a gyanúsított életkorára, javítóintézetben hajtják végre.

Az indoklás szerint az érintett osztályközösség nagy részének kihallgatása még nem történt meg, így a gyanúsított, ha szabadlábon maradna, megnehezíthetné a bizonyítási eljárást.

A bíróság a gyanúsítottnál talált lista miatt úgy foglalt állást, hogy nem zárható ki a bűnismétlés veszélye sem.

A döntést az ügyész, a védő, a gyanúsított és törvényes képviselője is tudomásul vette, így az végleges.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn közölte, hogy a bőnyi Szent István Király Általános Iskolában súlyos sérülést okozva megszúrta hatodik osztályos tanulótársát egy lány.

Nagy Ágnes, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi helyettes vezetője később elmondta, hogy az elkövető kislány egy otthonról hozott, 20 centiméteres késsel szúrta hátba előtte ülő osztálytársát, majd a kést kirántotta és a földre dobta.

Az elkövető "listát készített" osztálytársairól, és a pirossal jelölte azokat, akiknek el akarta venni az életét.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság előre kitervelten elkövetett emberölési kísérlet megalapozott gyanúja miatt nyomoz.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló