Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Letartóztatták a Pussy Riot egyik tagját Moszkvában, mert dohányzott

Veronyika Nyikulsinát előzőleg május elején vették őrizetbe, és öt nap elzárásra ítélték.

Újra letartóztatták a Pussy Riot orosz aktivista punkzenekar egyik tagját szombaton Moszkvában, alig hetekkel azután, hogy egy másik incidens után kiengedték a rendőrségi őrizetből – írja az MTI.

Veronyika Nyikulsinát előzőleg május elején vették őrizetbe, és öt nap elzárásra ítélték. Médiaértesülések szerint most egy YouTube-csatornának adott interjú miatt tartózkodott Moszkvában.

Az ügyvédje az Interfax helyi hírügynökségnek azt mondta, az őrizetbe vétel oka egyelőre tisztázatlan. Médiabeszámolók szerint az állhat a dolog mögött, hogy az aktivista a dohányzási tilalom ellenére cigarettára gyújtott.

A Pussy Riot többször feltűnést kelt radikális produkcióival, amelyekkel gyakran Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen tiltakozik. A csoport három tagjának – Jekatyerina Szamucevics, Nagyezsda Tolokonnyikova és Marija Aljohina – egyik nagy visszhangot kiváltó akciója volt 2012 februárjában, amikor a moszkvai Megváltó Krisztus-székesegyházban egy úgynevezett zenés punk-imán könyörögtek a később márciusban újra elnökké választott Putyin elűzéséért. Csak 21 hónapi fogva tartás után helyezték őket szabadlábra.

Hat évvel később Veronyika Nyikulsina egyike volt azoknak az előállított és rövid szabadságvesztésre ítélt tiltakozóknak, akik 2018 júliusában az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon, az orosz politika által elkövetett visszaélések elleni tiltakozásul, elfoglalták az egyik pályát.

Tavaly október 7-én, Putyin születésnapján a Pussy Riot több tagja, közöttük Veronyika Nyikulsina és Marija Aljohina Moszkvában az LMBTQ-közösségek szivárványszínű zászlaját tűzte ki kormányzati épületekre, köztük a legfelsőbb bíróság és a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) székházára. A két aktivistát moszkvai bíróságok 10 ezer, illetve 15 ezer rubel (40 és 60 ezer forint) pénzbírságra ítélték, amiért részt vettek az akcióban.

Idén februárban a Pussy Riot az Alekszej Navalnij mellett tüntetők mögé állt be az új számával. Navalnij január közepén tért haza azután, hogy tavaly augusztusban a novicsok nevű idegméreggel megmérgezték, és hónapokig lábadozott Németországban.

Az ellenzéki politikust hazatérése utána azonnal őrizetbe vették, majd három és fél év letöltendő börtönre ítélték, a napokban pedig életbe lépett az az új szabályozás, amely értelmében két, hozzá köthető csoport is szélsőséges szervezetnek minősül – teszi hozzá a Telex .

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek

Tovább az oldalra