Letartóztatták azt a férfit, aki a csütörtök éjjel Újbudán egy rendőrt halálra késelt, két másikat pedig megsebesített. A Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt rendelte el a férfi letartóztatását február 15-ig. Annak helyszínéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet (IMEI) jelölték ki - írja az Index.
A közlemény szerint az ügyészség "szökés, elrejtőzés és bűnismétlés veszélyére hivatkozva indítványozta a letartóztatást – orvosi szakvélemény alapján az ülésen ezt azzal kiegészítve, hogy a letartóztatás végrehajtási helyeként a bíróság az IMEI-t jelölje ki".
A bíróság megállapítása szerint "a megalapozott gyanú – mint a kényszerintézkedés általános feltétele – a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján észszerű kétely nélkül fennáll, ezen kívül az ülésen a gyanúsított tényfeltáró, beismerő vallomást tett".
Harminc napra elmegyógyintézetbe zárják a rendőrgyilkost annak érdekében, hogy kiderítsék, a bűncselekmény elkövetésekor beszámítható volt-e, aki ide bekerül, annál már eleve feltételeznek valamilyen kóros elmeállapotot. Ez esetben a férfi kontrollálatlan agressziójából, kifejezetten ijesztő, abszurd és szélsőséges viselkedéséből lehet zavart mentális állapotra következtetni.