Letartóztatták és elmegyógyintézetbe viszik Szilágyi István fiát

A megalapozott gyanú szerint a férfi végzett édesapjával.

Letartóztatta a bíróság azt a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint végzett édesapjával, az országosan ismert színésszel – közölte a fővárosi főügyész. Ibolya Tibor azt írta, hogy a nyomozási bíró egy hónapra rendelte el a legsúlyosabb kényszerintézkedést, amelyet az ügyészség álláspontjával egyezően az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben rendelt végrehajtani. A végzés nem végleges.

A fővárosi főügyész ezúttal sem nevezte meg a vasárnap elkövetett bűncselekmény áldozatát, ugyanakkor még aznap több hírportál is arról írt, hogy a gyilkosság áldozata Szilágyi István színművész, aki rendkívül szegényes körülmények között élt Rákosligeten. A gyilkossággal gyanúsított 49 éves férfi május 3-án a reggeli órákban, XVII. kerületi otthonában, egyebek mellett egy kalapáccsal bántalmazta az édesapját, aki emiatt életét vesztette.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a helyszínen elfogta a férfit, akit a bűncselekmény elhárítására korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt gyanúsítottként hallgattak ki. A Fővárosi Főügyészség az eljárásbeli jelenlétének és a bizonyítás zavartalanságának biztosítása, valamint a bűnismétlés veszélyének kizárása érdekében indítványozta a gyanúsított letartóztatását, amelyet kedden rendelt el a nyomozási bíró.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek