Brenner János vértanúsága helyén, a régi Somfalvi-ház udvarán helyezik el az emléktemplom alapkövét szeptember 21-én, vasárnap, 16.00 órakor - írta Facebook-posztjában a Szentgotthárdi Nagyboldogasszony Plébánia.
A Szombathelyi Egyházmegye 2022-ben vásárolta meg
Templomot építenek a boldoggá avatott Brenner János emlékére Szentgotthárdon 2022. December 30. 07:12 azt az ingatlant, ahol annak idején megtalálták a meggyilkolt pap holttestét. Székely János megyéspüspök 2022. december 10-én, a szentgotthárd-zsidai Brenner-emlékkeresztnél jelentette be, hogy templomot építenek Brenner János vértanúságának helyszínén. A püspök azt is elmondta, hogy a költségek nagyobb részét az egyházmegye állja, de számítanak adományokra is.
Akkor azt is megtudtuk, hogy a terv megvalósítása beletelik néhány évbe, hiszen a gazdasági helyzet nem kedvez a nagyobb építkezéseknek. Úgy tűnik, van előrehaladás az ügyben, hiszen hamarosan leteszik az új templom alapkövét.
Brenner János története
A szombathelyi származású Brenner János fiatal papként a Szentgotthárdhoz tartozó rábakethelyi plébánián teljesített szolgálatot 1957-ben. December 14-én éjszaka egy fiatalember kopogott be a plébániára, azzal, hogy súlyos beteg nagybátyját kellene ellátni a szentségekkel a szomszédos Zsidán.
A plébános távolléte miatt a fiatal pap indult útnak a két településrész összekötő, szántóföldekkel és erdővel borított dombon át. A feltételezések szerint Ki is volt a boldoggá avatandó szombathelyi születésű mártír, Brenner János? 2017. November 09. 14:59 útközben többször megtámadták, de sikerült elfutnia. Eljutott Zsidára, a feltételezett beteg házának közelébe, ahol már vártak rá, és harminckét késszúrással megölték.
Holttestét másnap reggel találták meg az egyik ház pajtája mellett. A nyomozás színjáték volt, mindenki gyanúsított volt, még a plébános is. Végül egy személyt a járási és megyei bíróság halálra ítélt, majd a Legfelsőbb Bíróság felmentette őt. Később azt a fiút ítélték el, aki Brenner Jánost kihívta a plébániáról.
A feltételezések szerint az akkori hatalomnak nem tetszett a fiatal, népszerű és agilis pap, akit így eltüntettek az útból, és halálával példát is statuáltak.
Brenner Jánost 2018-ban boldoggá avatták
Sok ezer hívő előtt avatták boldoggá Brenner Jánost 2018. May 01. 15:19 , nevét óvoda, iskola és gimnázium viseli Szombathelyen. A Zsida és Rábakethely közti dombon, a fiatal pap utolsó útjának vonalán 1996-ban emlékkápolnát emeltek, ami azóta zarándokhellyé vált.