Letöltendő börtönt kért az ügyészség Gáspár Győzőre

„Majdnem 60 millió forintot befizettem már, pedig nem loptam el azt a pénzt korábban.”

Vádlottként állt a bíróság elé pénteken Gáspár Győző költségvetési csalás miatt, aki akár több év börtönt is kaphat – írja a Blikk.

“Az egyik ügyben pénzbüntetést, a másikban börtönbüntetést kért rám az ügyész. A két ügyet egyesítette a bíróság, és majd ők döntenek arról, mi lesz az ítélet. Holott én nem követtem el semmit, és még azt a pénzt is befizettem, amit el sem csaltam soha. Három éve játszanak velem, mint egy utolsó kutyával. Három éve, amikor a kommandósok lerohantak minket, kihallgattak, feldúlták az életünket, azóta nincs nyugtunk…Majdnem 60 millió forintot befizettem már, pedig nem loptam el azt a pénzt korábban. Mégis, azt akartam, hogy vége legyen ennek az egésznek, azért utaltuk át az összeget."  – mondta Gáspár Győző.

“Nem élném túl, ha Győzőt börtönre ítélnék. Ő a férjem, és tudom, hogy nem követett el semmi rosszat. Nem tudom, mennyi megpróbáltatás vár még ránk, de az biztos, hogy mi családként összetartunk, és a végsőkig küzdünk az igazunkért” – nyilatkozta Gáspár Bea.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek