Letörte a vasúti átjáró sorompóját a teherautó, a sofőr megállás nélkül továbbhajtott

A bíróság most eltilthatja a vezetéstől.

A Szombathelyi Járási Ügyészség közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt emelt vádat egy teherautó sofőrjével szemben. A férfi idén júliusban teherautóval hajtott bele a 8-as főút egyik vasúti átjárójába, annak ellenére, hogy a fénysorompó piros jelzést adott.

A teherautó nekiment a sorompó csapórúdjának, amit letört. A sofőr megállás nélkül elhajtott a helyszínről.

A vádirat szerint a vádlott megszegte a KRESZ több rendelkezését, mert a vasúti átjáró előtt nem állt meg annak ellenére, hogy a fénysorompó villogó piros jelzést adott, és a félsorompó csapórúdja zárt állapotban volt, valamint a további balesetek elkerülése érdekében nem tett semmit.

A járási ügyészség közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását is javasolta vádlottal szemben, akinek a büntetőjogi felelősségéről a Sárvári Járásbíróság dönt majd.

(Címlapképünk csak illusztráció, nem a helyszínen készült.)

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek