Lezárult a nyomozás a szombathelyi dohánybolti rabló ügyében

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte az ügy vizsgálatát.

Egy férfi 2018. november 20-án este bement a szombathelyi Zanati úti Nemzeti Dohányboltba, ahol az eladót – a nála lévő gázriasztó fegyverrel fenyegetve és azt használva is – a bevétel átadására kényszerítette. A kassza tartalmát az elkövető kivette, majd az így megszerzett pénzzel gyalogosan elmenekült a helyszínről. - írja a police.hu - A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság és a Terrorelhárítási Központ összehangolt akciója során, a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége 2018. november 28-án elfogta a cselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 51 éves személyt a megyeszékhelyen. A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a férfivel szemben fegyveresen elkövetett rablás bűntett, valamint életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított. A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal a Vas Megyei Főügyészségnek megküldte.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek