Nehéz sorsolást kapott a 120 kg-os, szombathelyi Ligeti Dániel Londonban. A Haladás VSE sportolójának élete első olimpiáján már a legjobb 16 között nagy falat jutott, ugyanis szombaton délután a tavalyi világbajnok fehérorosz Alekszej Semarov ellen kezdett. Két menetben 2-0, 2-1 arányban alulmaradt.
A vigaszágban még bízhattunk, ám miután Semarov a negyeddöntőben kikapott az amerikai Trevel Ivaylov Dlagnevtől, az alig 23 éves Eb-ezüstérmes Ligeti Dániel számára befejeződtek az ötkarikás küzdelmek a brit fővárosban.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!