Lilu Rákay Philipről: "Ő nem megélhetési fideszes"

A műsorvezető arról is beszélt, a zenetévés időszakban Philippel volt a legjobb viszonyban.

Lilu volt a Partizán hétfő reggeli műsorának vendége, ahol szóba került a műsorvezető zenetévés időszaka, és Rákay Philip is, aki nemrég azt állította, Lilu gerjesztett ellenséges hangulatot a Z+-nál, miután ő 2002-ben nyilvánosan kiállt Orbán Viktor mellett a Kossuth téren.

A 24.hu szemléje szerint az RTL-es műsorvezető azt mondta, "nekem Philippel jó volt a viszonyom mindig, én nagyon kellemesen emlékszem a közös munkára. Mi rengeteget röhögtünk együtt. Ugyanazon röhögtünk, ugyanazokat a zenéket szerettük. Nekem talán vele volt az egyik legjobb viszonyom".

Hozzátette, " az valóban úgy volt – és ezt Philip nagyon jól el is mondta –, hogy én akkor kezdeményeztem egy olyan értekezletet a vezetőséggel, ami arról szólt, hogy én kifejeztem az aggályomat azzal kapcsolatban, hogy szerintem ennyire erősen benne lenni a pártpolitikában egy zenetévés műsorvezetőnek nem szerencsés, hiszen első szavazókhoz beszélünk. Sokkal feketébb és fehérebb, kevésbé volt árnyalt a világ, mint most. Az a Kossuth téri rendezvény egy irgalmatlan nagy dolog volt, arról mindenki tudott. Az nem egy véleményes dolog volt, hogy ott Philip hogy van jelen. Egyébként én azt őszintén tisztelem, hogy Philip első perctől kezdve ezt az értékrendet képviselte. Ő nem megélhetési fideszes, hanem ez abszolút az ő értékrendje volt. Nekem az etikai problémám mint tévés volt".

Lilu azt is elmondta, akkor is lehetett tudni, hogy nagyon más az értékrendjük Rákayval. „Én teljesen tisztán emlékszem erre az értekezletre, ahol elmondom, hogy szerintem ez nem oké. Nyilván ez neki akkor rosszulesett, és azért örültem volna, ha eljön, mert tök jó lett volna erről beszélni. Szerintem nagyon szexi dolog lett volna, ha mindenki látja, hogy két haver tud beszélni régi sérelmekről vagy megélésekről” – tette hozzá a műsorvezető.

"Pontosan az volt a problémám, ami most azzal, amikor egy híradós elmondja, kire kéne szavazni. Egyszerűen etikátlan tévézés ez számomra. És akkor kicsiben, fiatalként ugyanez volt, csak a zenetévére kivetítve" - fogalmazott a műsorvezető.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű