Londonban élő magyar szakácsot interjúvolt meg Orbán

A magyar nő szülei nagy rajongói a miniszterelnöknek.

Londonban tárgyalt pénteken Orbán Viktor. A magyar kormányfőt fogadta Boris Johnson brit miniszterelnök, akivel a brexit utáni lehetőségeket, elsősorban a brit-magyar együttműködés jövőjét vitatták meg, de szóba kerültek az Egyesült Királyság és Közép-Európa, illetve a visegrádi országok közötti kapcsolatok is. Orbán újságíróknak az energetikai és védelmi kérdések kiemelt szerepéről beszélt.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a brit kormányfővel tartott pénteki megbeszélésen szóba kerültek a demokráciával, a sajtóval, az LMBT-közösséggel, a jogállamisággal kapcsolatos kérdések, mivel Boris Johnsont "érdekelték ezek az ügyek is".

Brit újságírók a találkozó előtt több kényes kérdést is bekiabáltak Boris Johnsonnak, többek között Orbán iszlamofóbiájáról, illetve Putyinnal ápolt kapcsolatáról kérdezték. A magyar miniszterelnök pedig a találkozó után válaszolt többek között arra, hogy mit gondol Soros Györgyről, illetve a jogállamiság helyzetéről Magyarországon.

Mindezeken túl nem maradhatott el a haza szóló propaganda sem. Orbán Viktor rövid, „spontán” interjút készített egy Londonban élő magyar nővel, akinek szülei nagy rajongói a miniszterelnöknek. A beszélgetésből a többi között kiderült, hogy, Réka a Nógrád megyei Jobbágyiból érkezett Angliába hét évvel ezelőtt, szakácsként dolgozik, és néha egyedül érzi magát.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet