A nevelőklub Kőszegi Sportegyesület és a társszervező Összefogás Kőszegért Egyesület mellett a Honvéd Szurkolói Kör is részt vett a megemlékezésen, Dr. Halmai Csaba alezredes katonai tiszteletadással rótta le kegyeletét az egykori centerhalf és posztumusz őrnagy emlékére. Jenkei Ede sporttörténész jegyzeteiből hallhattunk eddig sokak számára ismeretlen részleteket Lóránt Gyula labdarúgó és edzői pályafutásáról, civil életéről, szállóigévé vált, híres mondatairól. Földesi János személyes élményét is felelevenítette, mikor egyetlen kőszegi hazalátogatása során Lóránt Gyula kilátogatott az azóta már az ő nevét viselő sportpályára és megtekintette a kőszegiek edzését, amit történetesen pont Jenkei Ede vezetett. Lóránt Gyula ekkor sem hazudtolta meg magát, leteremtette a labdarúgókat, amiért edzés helyett a lelátón őt köszöntik. A résztvevők reményüket fejezték ki, hogy Lóránt Gyula és az Aranycsapat emléke mindörökké megmarad. - írja Facebook bejegyzésében az Összefogás Kőszegért Egyesület.
Kőszeg legsikeresebb labdarúgójára és edzőjére, a város díszpolgárára, a legendás Aranycsapat oszlopos tagjára emlékeztek halálának évfordulóján.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!
Hozzászólások
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!