Lövöldözés Los Angelesben - 14 halott, sok sebesült

Los Angeles egyik külvárosában történt a lövöldözés, áldozatok is vannak.

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti:

Tűzharc a San Bernardinó-i támadók üldözése közben, két gyanúsítottat lelőttek

A rendőrök egy golyó lyuggatta terepjárót próbáltak meg megállásra kényszeríteni, amikor lövések dördültek el. Az összecsapásban egy férfi és egy nő, aki az autóban ült, életét veszette. A lövöldözés helyszínének közelében elfogtak egy harmadik, menekülni próbáló gyanúsítottat is, de az ő bűnrészessége még nem bizonyított.

Az összecsapásban egy rendőr is megsebesült

Több, a rendőrségre hivatkozó sajtóforrás szerint az egyik elkövető az amerikai állampolgárságú Syed Raheel Farook, állami alkalmazásban álló környezet-egészségügyi szakértő volt. Az NBC úgy tudja, hogy a támadásban részt vett Farook fivére is. A nő kilétét, valamint azt, hogy milyen kapcsolatban állt a két férfival, egyelőre nem közölték.

A gépfegyveres, terepruhát viselő támadók - szemtanúk és rendőrségi feltételezés szerint hárman - a nap folyamán korábban a dél-kaliforniai San Bernadinóban egy fogyatékos embereket gondozó szociális intézmény konferenciatermén ütöttek rajta, ahol legkevesebb 14 embert megöltek, további 17-et pedig megsebesítettek.

Ez volt a legvéresebb tömeggyilkosság az Egyesült Államokban azóta, hogy egy ámokfutó a Connecticut állambeli Newtown egyik iskolájában 27 embert - köztük 20 gyereket - mészárolt le. A shootingtracker.com című, közösségi szerkesztésű oldal összesítése szerint idén eddig több mint 350 olyan lövöldözés történt az országban, amelyben legkevesebb négyen életüket vesztették.

Rendőrségi források szerint a konferenciateremben, ahol a megyei egészségügyi hivatal alkalmazottai tartottak bankettet, az incidenst megelőzően konfliktus alakult ki, amelynek következtében egy ember felindultan távozott. Szerda esti sajtótájékoztatóján Jarrod Burguan San Bernardinó-i rendőrfőnök nem tudott határozott választ adni arra a kérdésre, hogy ez az ember tért-e vissza később felfegyverkezve.

A gyanúsítottakhoz lakossági bejelentés alapján jutott el a rendőrség. A lelőtt férfi és nő személyazonosságát hivatalosan nem fedték fel, mint ahogy azt sem közölték, hogy milyen viszonyban álltak egymással. A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) nem erősítette meg, de nem is zárta ki annak lehetőségét, hogy terrortámadásról lenne szó.

Az incidensről Lisa Monaco belbiztonsági tanácsadó tájékoztatta Barack Obama elnököt. Obama a CBS televíziónak nyilatkozva ismételten a lőfegyverhez jutásra vonatkozó törvények megszigorítását sürgette. Egyebek között a vásárlók hátterének ellenőrzésére és egyéb ésszerű intézkedések bevezetésére hívott fel a tömegmészárlások kiküszöbölése érdekében.

"A tömeges lövöldözések olyan rendszeressé váltak ebben az országban, amihez nincs hasonló a világban" - mondta.

Obama elnök a múlt heti, Colorado Springs-i lövöldözés után is hasonlóképpen nyilatkozott, rámutatva, hogy elnökségének hátralevő részében különös hangsúlyt fektet majd a problémára.

A 212 ezres San Bernardino mintegy 100 kilométerre keletre fekszik Los Angelestől.

Korábban írtuk:

Több mint húsz embert meglőttek Los Angeles külvárosában, San Bernardinóban. Három felfegyverzett embert keresnek a rendőrök, akiken golyóálló-mellény is volt. A rendőrség szóvivője megerősítette, hogy a támadásban többen meghaltak, legalább 14-en, és ugyanennyien meg is sebesültek.

Lövöldözés Los Angeles
latimes.com

A SWAT mellett rendőrök és különféle hatóságok keresik az elkövetőket, akik egyes értesülések szerint egy fekete terepjáróval menekülhettek el.

Egy szemtanú azt mondta, hogy az irodaházba lépve rögtön tüzelni kezdtek a fegyveresek. Az indokról még semmit sem tudni, és arról sem, hogy korábbi terrorcselekményekhez köthető-e a támadás. Az épületben egy bulira készülődtek, így sokan voltak bent, amikor a támadók megjelentek.

via: latimes.com

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek