Égi hang az iskolákért

A Waldorf Általános Iskola és Gimnázium és a Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola kapja Lovász Irén népdalénekes-kutató adventi koncertjének bevételét.

A magyarság hagyományos világképét tükröző, ősi népdalokkal, népénekekkel, Máriaénekekkel lép szombathelyi közönsége elé Lovász Irén 2008. november 30-án, azaz most vasárnap este hat órakor, az Evangélikus templomban. A koncert anyagát azonos című (

Égi Hang

) lemezéről válogatja.

Lovász Irén
Jung Zseni

Lovász Irén az egyik legismertebb magyar népdalénekes, aki ráadásul tehetségén felül még tudományosan is vizsgálja az általában csupán szájhagyomány útján terjedő, gyűjtések során fellelt ősi énekeket. Kandidátusi disszertációját 1995-ben védte meg. 2003-ban Az Év Legjobb Énekesnőjévé választották, 2006-ban Bartók Béla-díjat kapott. Mint hangoztatja, számára az a legfontosabb a népdaléneklésben az emberi, illetve kifejezetten a női hang gyógyító hatása, amit már hosszú évszázadokkal, évezredekkel ezelőtt felismertek őseink.

A szakralitás az emberi kultúrában a világ rendjének, az egységnek, az egészségnek, az egyensúlynak fenntartását szolgálja. Az évkör pontos, rendszeresen visszatérő menete szerint ismételt énekek ennek a rendnek, harmóniának, fenntartását segítetik. Minél távolabb kerül a modern ember ettől, és minél kevesebb eszköze marad a természettel való közvetlen kapcsolatra, annál nagyobb az esélye, hogy beteg lesz az egyén és a társadalom is – vallja.

Szombathelyi koncertjénak bevételét két általános iskola, a Waldorf Általános Iskola és Gimnázium és a Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola javára ajánlotta fel.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra