Mind gyerekek vagyunk. Ma reggelre megérkezett a hó, amit már annyira várt Vas megye népe – vagy egyáltalán nem, hogy ne általánosítsunk –, és eltöltött minket a boldogság, hogy amit karácsonyra reméltünk, vízkereszt után azért ideért. Örömünk azért akkora, mert régebben még, úrfikorunban a természetnek bevett szokása volt, hogy télen havazott, mostanában azonban nincs meg ez a jó tulajdonsága.
Úgy nagyjából és egészéből kifordult magából az időjárás, havat évek óta csak mutatóba tesz elénk, így ez a mai pár centi olyan, mint a mesevilág, az elveszett gyerekkor vagy a kiismerhetetlen jövő. A legendák szerint az eszkimóknak tucatnyi – más mesék szerint több száz – szavuk van a hóra, amit a nyelvészek igyekeznek bőszen cáfolni. Nekünk elég ez az egy: hó. És mostanában inkább vágyakozva használjuk, ha pedig itt van, mint ma is, tán átkozódva.
Mert ugyanis, nem csak hógolyózni lehet és hóembert építeni, szánkázni és csodálni, ahogyan hull, hanem közlekedni is kell benne, ami nehéz. Olvasóink rengeteg képet küldtek nekünk, és akadt köztük olyan ravasz is, aki azt mondta, ma nem kunszt hóról képet készíteni, sokkal inkább az hótolóról, és ezzel mindent meg is mutattunk arról az ambivalens viszonyról, ami a civilizáció és a hó kapcsolatát jellemzi.
Semmi nem lehet tökéletes, karácsonykor hó nem volt, most pedig nincs karácsony. Ennek ellenére rengeteg képet kaptunk olvasóinktól szerte a megyéből és Szombathelyről, amelyeket összerendezgettünk egy galériába – a képre kattintva nyílik –, eltettük emlékbe, hogy egy hét múlva is láthassuk. Szükség van erre, a gonosz meteorológusok ugyanis azt mondják, szerdán már plusz tíz fok lesz, következésképp hó nem.
