Lula nyerte a brazil elnökválasztás első fordulóját

De Bolsonaro meglepően jól tartotta magát. Orbán Viktor is beszállt a kampányba.

Hétfőn reggel Brazíliában elindult az elnökválasztás második fordulója, miután a hivatalban lévő Jair Bolsonaro a várakozásoknál jobban szerepelt az első fordulóban, így egyelőre nem dőlt el semmi.

A Reuters szerint az elnök baloldali kihívója, a korábbi elnök, Luiz Inacio Lula da Silva a szavazatok 48.4, míg Bolsonaro a szavazatok 43.2 százalékát szerezte meg.

A maradékon két másik jelölt osztozott, így az elemzők szerint Lulának minden segítsége szüksége lesz a második körben.

Luiz Inacio Lula da Silva
Wikipédia

Az már biztos, hogy a közvélemény-kutatások alábecsülték Bolsonarót, aki, ha sikerül megfordítania a választást, megállítja a térség balra fordulását. (Korábban Mexikó, Kolumbia, Chile és Argentína is baloldali vezetést választott.)

A brazil választás kapcsán megszólalt Orbán Viktor is. A napokban a magyar miniszterelnök egy Twitter-üzenetben kampányolt Bolsonaro mellett, kiemelkedő vezetőnek nevezve, akinek sikerült a brazil gazdaság felvirágoztatása a liberális világuralom mellett is.

A brazil elnök így köszönte meg Orbán támogatását.

„Köszönöm Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének, hogy elismerte azt a munkát, amelyet gazdaságunk helyreállítása, az infláció megfékezése, a munkahelyteremtés, a bűnözés elleni küzdelem és értékeink védelme érdekében végeztünk. Haladjunk tovább a fényes jövő felé vezető helyes úton.”

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet