A luxushotel már a múlté, a kormány újratervezi a Fertő tavat

Korábban meg akarták szüntetni a természet zavaró jelenlétét, és a betonozást támogatták.

Újraindul a Fertő tavi beruházás – de ezúttal kisebb léptékben és állítólag társadalmi konszenzus alapján. Ezt közölte a napokban Barcza Attila, a térség fideszes képviselője, aki egyben miniszteri biztosként felel a tó fejlesztéséért. A korábbi, közel 45 milliárd forintos gigaberuházás helyett „ütemezett”, „újratervezett” projekt készül, mert Barcza szerint nincs társadalmi igény új szállodák építésére.

Ez éles kontrasztban áll a néhány évvel ezelőtti tervekkel, amikor a beruházás részeként négycsillagos hotel, apartmanházak, fedett sportkomplexum, parkoló és új kikötők is szerepeltek a látványterveken. A projektet Mészáros Lőrinc cége nyerte, a tópartot pedig ahogy kell, építési területként lezárták.

Fertó tó
2024-ben ez a látvány fogadott minket
Józing Antal

2024-ben mi is jártunk a helyszínen A NER sorompóval zárta le az utat, így egy madárparadicsom felől közelítettük meg a Fertő tavat 2024. August 10. 11:18 , akkor már egy sorompóval lezárt utat és rengeteg tiltótáblát találtunk, meg bicikliseket és kirándulókat, akik a tópartra szerettek volna lejutni, de vissza kellett fordulniuk. A sok tiltás ellenére akkor az érdemi munkának csak nyomait tapasztaltuk.

Most úgy tűnik, a NER igyekszik a luxizás-mentes arcát mutatni, így Barcza már a strand újranyitásáról beszélt, különös tekintettel a Fertőrákos környéki szakaszra. Az új cél az, hogy a partot a lehető leghamarabb visszaadják a helyieknek és a látogatóknak. Ám a természetvédelmi előírások miatt a tényleges munkák csak később indulhatnak el – bár a lezárásnál ez mintha nem lett volna szempont. Addig is „lakossági és szakmai véleményeket gyűjtenek”.

A korábban már beépített közművek, partfalak és egyes elemek – például az északi kikötő – a tervekben maradnak, és az ezekhez szükséges anyagokat nem dobják ki, hanem felhasználják a módosított koncepcióban. A déli kikötő pontonjai és a közműanyagok egy része jelenleg is a helyszínen várja a beépítést.

Hogy a fejlesztés milyen forrásból valósul meg, egyelőre kérdés. A pénzügyi részletek csak az új ütemezési terv elfogadása után derülnek ki – addig marad a bizonytalanság, és a kerítés is

Fertó tó
A korábbi galériánkért kattintson a képre!
Józing Antal

A mostani fordulatot az is elősegítette, hogy a projekt az elmúlt években súlyos társadalmi és politikai ellenállásba ütközött: ellenzéki képviselők, civil szervezetek és természetvédők is tiltakoztak a beruházás ellen, aggódva a Fertő ökológiai egyensúlyáért. Bár addigra a tó jellegzetes cölöpházait már elbontották és a part egy részét is lebetonozták.

2022-ben Lázár János pénzhiányra hivatkozva leállította a munkákat, majd 2023-ban arról döntött, hogy csak az ökopark, a kikötő és a strand nyílhat meg – ha egyáltalán. Most, két évvel később, végre konkrétan is kimondják: a luxusprojekt nem kell, a természethez illeszkedő, mértéktartó fejlesztésre van szükség. Vagy legalábbis most ezt kommunikálják.

Minderről egyébként a Telex írt részletesen.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet