Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Júliusban már 2x2 sávon repeszthetünk Szelestéig

A Szombathely Vát közti szakaszon is száguldhatunk júliustól, de lesz itt még M87 és egy csomó másik út is. Az MSZP már reagált.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Csütörtökön délelőtt sajtóbejáráson voltunk az M86-oson Vép mellett. Az ilyen eseményeken sok a beszéd, így ha nem akar hámozni a kedves olvasó, és csak egy bekezdésnyi ideje van, mondjuk a lényeget: épül az M86-os út. Mederburkolás, vízelvezetés, növénytelepítés, vadkerítés-építés és aszfaltozás lesz a következő hónapokban, júliusban pedig már átadják a Szombathely és Vát közti gyorsforgalmi szakaszt.

A szabad sajtó nem létezhet nélküled. Támogasd a Nyugat.hu-t!
Támogatom

No, de vegyük csak sorjában a történteket. Hende Csaba miniszteri Audija és a egy másik autó lezárta a 86-os utat, amíg a sajtókonvoj áthaladt rajta Zanatnál, utána porzó aszfaltcsíkon robogtunk egészen a vépi felüljáróig, ami mellett a régi utat már javarészt eltüntették (hiszen a felüljáró kiváltja azt). Kaptunk közgépes mellényt, sisakot, felállt az öltönyös sorfal: beszédek.

Látogatás az épülő M86-oson
Bonyhádi Zoltán

Loppert Dániel, NIF szóvivője elárulta, hogy júniustól már átadják az utat (alacsonyabb sebességkorlátozással), júliustól pedig már tényleg lehet Szombathely és Vát között is 110 km/h-val száguldani. Aztán Hende folytatta azzal, hogy az enyhe tél segíti a munkálatokat, és már folynak a munkálatok Csornánál is. Közben a fejünk felett kondenzcsíkot húzva haladt el egy repülőgép, reméljük nem chemtrail-támadás volt.

Látogatás az épülő M86-oson
Júniusban már egyenes lesz az út
Bonyhádi Zoltán

Puskás Tivadar beszélt a Borostyánútról, aztán megjegyezte, hogy két éven belül Szombathelytől Csornáig is elkészül az út. Ágh magabiztosan azt mondta, hogy a választások után az lesz a feladatuk, hogy ezt a lendületet a következő ciklusban is megtartsák.

Magyarország jobban sávosít - a 2x2 sávos jövőkép

Végül Kovács Ferenc útügyi miniszteri biztos súgott a 2x2 sávos jövőről: 2020-ig tervben van az elkerülő szélesítése (Táplánszentkereszt és Egyházasrádóc irányába), Kőszeg felé az M87-es megépítése, Jánosházától Kámig az út 2x2 sávossá alakítása, és a körmendi elkerülőtől az országhatárig is tervezik az építést.

Látogatás az épülő M86-oson
2012 június és 2014 március
Bonyhádi Zoltán

Frissítés: időközben sajtóközlemény is landolt a postaládában az MSZP Vas megyei Szervezetétől a témához kapcsolódóan.

Hende és Ágh hülyének nézik a Vas megyeieket! – Közlemény

Hende Csaba és Ágh Péter, a Fidesz országgyűlési képviselőjelöltjei ma nyolcadszorra húzták le a bőrt a rendkívül akadozva épülő M86-os útról. Miközben diadalittasan számolnak be újból és újból az útépítésről, megfeledkeznek arról, hogy az elmúlt négy évben egyetlen egy méter autópálya, illetve autóút se épült Szombathely és Csorna között.

A Szombathely Vát közötti épülő szakaszra a forrást a Gyurcsány- Bajnai kormányok biztosították, amely szakasz 2011-ben elkészült volna, ha a Fidesz házi útépítő cége, a Vegyépszer csődbe nem megy. Így ezt a szakaszt Orbán Viktor kedvenc oligarchája, Simicska Lajos és a Közgép építi kétszeres áron. Hende Csaba és Ágh Péter jó lenne, ha felismernék, hogy duma helyett inkább dolgozniuk kellett volna! Mondjunk rájuk nemet április 6-án!

MSZP Vas megyei Szervezete
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu
Hirdetés
Hirdetés

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Közélet

Hirdetés