Szombaton választ Szlovákia

150 mandátum találhat ma gazdára.

Megkezdődött a voksolás reggel hét órakor Szlovákiában, ahol előrehozott parlamenti választásokat tartanak szombaton - közölte az M1 aktuális csatorna helyszíni tudósítója a közmédia Híradójában.

Bartók Csaba a szlovákiai Szepsiből élőben bejelentkezve elmondta: az országban 25 politikai párt, mozgalom, tömörülés állított jelöltlistát, a parlamenti bejutási küszöb Magyarországhoz hasonlóan öt százalék.

A választás egyfordulós, az emberek pártlistákra szavaznak és 150 mandátumot osztanak szét - ismertette.

Kiemelte: reális esélye a magyarok, illetve a magyar-szlovák vegyespártok közül a parlamentbe jutásra kizárólag az egységes magyar pártnak, a Szövetségnek van, amelyet a kampánycsend előtti utolsó napok felmérései 3,5-5,4 százalék közé mértek.

A tudósító úgy fogalmazott: Szlovákiában 2020-hoz hasonlóan kormányváltó hangulat van és magas részvételi arányra számítanak. Az előrejelzések szerint a részvétel elérheti a 70 százalékot is, ami azonban a kis pártoknak nem kedvez - jegyezte meg.

Ezért mozgósított intenzíven a Szövetség is, hogy a déli régióban megszólítsa a bizonytalan szavazókat annak érdekében, hogy sok év parlamenten kívüliség után legyen hangja a szlovák törvényhozásban a leszakadó, magyarok által lakott régióknak is. Parlamentbe jutásuk esetén a magyarok fontos résztvevői, stabil tényezői lehetnek a kormánykoalíciónak - tette hozzá a tudósító Forró Krisztiánt, a Szövetség elnökét idézve: "minden voksra szükség van".

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet