A házikedvencnek meg kell küzdenie az élelemért. Az agyával!
Benjamin Millam egy egyszerű kreatív ember, aki blogot vezet a szerelemprojektjeiről is, azokról tehát, amikből nem remél pénzt, hanem hobbiból vagy érdeklődésből űzi őket. Amit viszont most csinált, arra akár bizniszt is építhetne.
Olvasott arról, hogy a macskák miért mászkálnak ugyanazokon a helyeken: egyrészt azért, hogy megszilárdítsák és ellenőrizzék a felségterületüket, másrészt ösztöneik nyomán a vadászatot gyakorolják, vagyis hogy zsákmányt találjanak valahol. Ez vitte rá arra, hogy akkor már legyen kihívás a kajálás: Monkey nevű cicájának most kis labdákat kell megtalálni a lakás különböző pontjain ahhoz, hogy ételhez jusson. És működik a dolog!
(via Neatorama)
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!