Magának okozta a sérüléseit a társasházból elvitt, erősen vérző nő Szombathelyen

Több mentőautó és rendőrautó érkezett csütörtökön este a szombathelyi Rohonci út egyik társasházához, ahonnan egy erősen vérző nőt szállítottak el. A pletykákkal ellentétben nem emberölési kísérlet történt.

Két  mentő- és két rendőrautó érkezett csütörtökön este egy szombathelyi kilencemeletes társasházhoz, majd a mentők egy 50 év körüli, vérrel borított nőt szállítottak el a helyszínről. A szemtanúk az asszony fiát is látták, akinek szintén véres volt az arca és a ruházata.

Információnk szerint a rendőrök egyetlen családtagot sem vittek el. Néhány szót váltottunk velük, amiből kiderült, hogy senki nem bántotta az asszonyt, a sérüléseit  saját  magának okozta. Egyelőre az  sem biztos, hogy öngyilkossági szándékkal, lehetett valamilyen „elborulás” is.

A mentők kórházba szállították az erősen vérző asszonyt Fotó: Olvasó
TM/Nyugat.hu

A környéken tartózkodók elmondták, hogy ismerik a családot és az elszállított asszonyt is és nem értik a történteket. Bár a nőt hirtelen haragúnak ismerik, aki könnyen megemelte a hangját, de egyáltalán nem számít „balhésnak” a család és remélik, hogy a sérült mielőbb felépül, testileg és lelkileg  is.

Információnk szerint a  nőt súlyos sérülésekkel szállították a Markusovszky kórházba.

A fényképet olvasónktól kaptuk, köszönjük!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló