Szeptember 19-én zárult le a nyomozás és került a bíróság elé az a kőszegi lopásos ügy, ahol az elkövető a hétvégi ház kulcsait megtalálva Megtalálta a kőszegi lakás kulcsát, bement, és 600 ezer forint értékű zsákmánnyal távozott 2024. September 19. 07:54 bejutott az ingatlanban és különböző használati tárgyakat, szerszámokat, élelmiszert és pálinkát zsákmányolt. A sértettek hamar a nyomára akadtak és segítették a hatóságok munkáját, erről mi is beszámoltunk ebben az írásunkban.
Vitte a kőszegi tolvaj a pálinkát meg a fűnyíró traktort is, a sértett fia pedig elmesélte nekünk az egész történetet 2024. September 20. 16:06
Akkor ott hagytuk abba a történetet, hogy az elkövető az előzetesből a pszichiátriára került két hétre, onnan pedig hazaengedték az édesanyja lakásába. Akkor a feltételezett gyámjával a kőszegi főtérről üzent a rendőröknek és a sértett fiának is, eléggé obszcén stílusban. Fontos adalék, hogy a feltételezett gyám motorbalesetet szenvedett szintén Kőszegen, egy busz alá csúszott krosszmotorjával. Információink szerint azóta őt is kiengedték a kórházból.
Az előző cikkünk megjelenése után nem sokkal kaptuk az alábbi videót, amelyen az látszik, hogy füst száll ki annak a kőszegi lakásnak az ablakán, amelyben G. F. lakott, és amely egyébként G. F. édesanyjának a tulajdonában áll. Információink szerint G. F. nagyjából két héttel a pszichiátriáról való távozása után magára gyújtotta a lakást, amelyből az édesanyja már elköltözött.
Megkerestük a Vas Vármegyei Markusovszky Egyetemi Oktatókórházat, hogy de mivel a betegekről semmilyen információt nem adhatnak ki, ezért csak egy általános választ kaptunk:
A betegjogokra vonatkozó jogszabályi előírások alapján a kórházunkban ápolt betegekről semmilyen információ nem adható ki, kizárólag hatósági megkeresésre! Általánosságban elmondható, hogy az akut pszichiátriai osztály feladata, a beteg állapotának felmérése, diagnózis felállítása, ennek megfelelő terápia bevezetése, a pszichés állapot stabilizálása. Munkatársaink gyógyító tevékenységüket minden esetben a vonatkozó jogszabályok és szakmai protokollok alapján látják el.
- áll a válasz első részében.Szerettük volna megtudni, hogy a történtek fényében indult-e belső vizsgálat a kórházban, mert nem feltétlenül érezzük azt, hogy ez az ember visszailleszthető lett volna a társadalomba. Erre az alábbi tájékoztatást kaptuk a kórháztól:
Az Ön által felvetett ügyben belső vizsgálat nem indult, tekintettel arra, hogy ennek nem volt indoka. A Rendőrség részéről hivatalos megkeresés nem érkezett intézményünk felé. Előzetes letartóztatásban lévő személyek pszichiátriai kivizsgálásra történő szállítása rendőrségi hatáskörbe tartozik.
- írták a válaszukban.Az ügyben megkerestük a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányságot és a Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságot is, utóbbitól pedig megtudhattuk, hogy pontosan mikor történt a tűzeset:
Június 22-én 20 óra 43 perckor érkezett a jelzés a Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság műveletirányítási ügyeletére, amely szerint Kőszegen, a Kossuth Lajos utcában, egy kétszintes társasház földszinti lakásában tűz keletkezett.
- írták.
A tűzeset következtében az ingatlan és a lépcsőház is füsttel telítődött. A helyi önkormányzati, a horvátzsidányi önkéntes és a Vas vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat tűzoltóit riasztották a helyszínre. Az elsőként kiérkező helyi önkormányzati tűzoltók a felderítés során azt tapasztalták, hogy a hálószoba teljes terjedelmében ég. A Vas vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett az egységek megakadályozták, hogy a húsz négyzetméteren pusztító lángok az ingatlan többi részére is átterjedjenek, majd eloltották a tüzet. A tűzoltással párhuzamosan átvizsgálták az ingatlant, amelyben a tűzoltók kiérkezésekor senki nem tartózkodott. Az oltást követően az egységek átszellőztették a lakást és a lépcsőházat. A tűzeset következtében az ingatlan lakhatatlanná vált, lakosságvédelmi intézkedésre azonban nem volt szükség.
- folytatták a válaszukban.Tűzvizsgálati eljárást nem indítottak, a Vas vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat a tűzeseti helyszíni szemlét elvégezte. Így csak annyi biztos, hogy az a lakás, amelyben G. F. lakott, kiégett és használhatatlanná vált, továbbá tévesnek bizonyultak azok az értesülések, hogy otthon lett volna a tűzeset idején.
Amint választ kapunk a rendőrségtől, azonnal frissítjük a cikkünket!