Magas ösztöndíjat biztosít a honvédség azoknak a felsőoktatásban tanuló diákoknak, akik tartalékos katonai szolgálatot vállalnak

Az ösztöndíj feltétele, hogy a fiatalok a tanulmányaik befejezése után legalább három évig megtartsák tartalékos katonai jogviszonyukat.

A "Szeretem, Megvédem!" mottóval meghirdetett toborzó kampány és a tartalékos katonai szolgálat reformjának részeként megújulnak a honvédségi ösztöndíj lehetőségek a tartalékos katonák számára – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a közlemény szerint.

Hozzátette, hogy az új rendszerben a felsőoktatási hallgatók havi 160 000 forint, míg a szakképző intézményben tanulók havi 110 000 forint tanulmányi támogatásra pályázhatnak.

Az ösztöndíj feltétele, hogy a fiatalok a tanulmányaik befejezése után legalább három évig megtartsák tartalékos katonai jogviszonyukat – hangsúlyozta a miniszter a közlemény szerint.

Az ösztöndíj mellett minden tartalékos katonát megillető járandóságot is biztosít a honvédség, ami stabil anyagi hátteret nyújt a mindennapi kiadásaik fedezéséhez – tette hozzá Szalay-Bobrovniczky Kristóf a közlemény szerint.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek