Egy dunai fenékküszöb építésének azonnali megkezdését rendelte el a kormány a paksi atomerőmű és Dunaszentbenedek település között. Ezzel párhuzamosan ideiglenes megoldásként Paksnál készenlétbe helyeznek két nyolcvan méter hosszú bárkát, hogy szükség esetén ezek irányított elsüllyesztésével rövid távon húsz centimétert emeljenek a Duna vízszintjén - számolt be a miniszterelnök a paksi atomerőműbe kihelyezett kormányülésnek a Duna rekord alacsony vízállásával összefüggő döntéseiről szerdán a Facebook-oldalán.
Magyar Péter bejelentette: a kormány a szerdai helyszínbejárást követően a vízügyi, energetikai és védelmi szakemberek egybehangzó javaslata alapján meghozta a döntést arról, hogy haladéktalanul, már csütörtökön megkezdik a Duna két partjától a paksi atomerőmű és Dunaszentbenedek település között egy dunai fenékküszöb építését első körben 35 ezer, majd 110 ezer köbméter kő felhasználásával.
Magyar Péter közölte: ezen beruházással pár héten belül biztosítható, hogy a dunai vízszint az atomerőmű hűtőcsatornájánál ne csökkenjen mínusz 90 centiméter alá, és ennek következtében Magyarország legfontosabb erőműve teljes kapacitással működhessen.
Hangsúlyozta: a tartósan alacsony dunai vízállás óriási károkat okoz a magyar költségvetésnek és gazdaságnak, ezért azonnal megvalósítható megoldást kellett találni. Közölte, a paksi erőmű teljes kiesése havonta legalább 50 milliárd forintos terhet jelent a magyar költségvetésnek, a most elrendelt beavatkozások költsége pedig hatmilliárd forint.
Magyar Péter az előző kormányt azzal vádolta, hogy hosszú éveken keresztül "szőnyeg alá söpörte" a kutatók és vízügyi szakemberek által már évek óta előre jelzett veszélyeket, semmilyen vészforgatókönyvet vagy beruházási tervet nem készített, és sem a szükséges szivattyútelep-beruházást, sem egy alternatív fűtési rendszer kialakítását nem indította el az atomerőműben.
A várhatóan ismét rendkívül gyorsan apadó vízszinttel indokolta azt, hogy készenlétbe helyeznek két bárkát, és arról beszélt, hogy ezzel a végleges fenékküszöb elkészültéig is elkerülhető lehet a paksi atomerőmű teljes leállítása.
Úgy összegzett: a most elfogadott hosszú távú és az ideiglenes megoldás egymást kiegészítve a leghatékonyabb és legbiztonságosabb lehetőség a probléma megszüntetésére, és valamennyi hatóság és szakember támogatását élvezi.
A fenékküszöb építése kapcsán Magyar Péter felhívta a figyelmet arra, hogy a vízügyi szakemberek és a honvédség odarendelt erői már meg is kezdték a munkálatok és a szükséges munkaterületek előkészítését. A műtárgy tervezését Magyarország legjobb mérnökei vállalták magukra a Budapesti Műszaki Egyetem bevonásával - tette hozzá. A kormányfő kitért arra, hogy a védelmi és kivitelezési munkálatok koordinálásával és irányításával Kádár Pál tábornokot, a Védelmi Igazgatási Hivatal vezetőjét bízta meg.
Elmondta, az ideiglenes megoldáshoz szükséges egyik bárka szerda este érkezik Mohácsról Paksra, és csütörtökön már a második is ott lesz. Hangsúlyozta, hogy a szükséges deponálás, a part menti rögzítés, a műtárgyhoz szükséges kőmennyiség helyszínre szállítása is haladéktalanul megkezdődik.
Magyar Péter közölte, napi 24 órás munkavégzést rendeltek el a szükséges világítás és biztonsági intézkedések megtétele mellett. Megjegyezte, a honvédelmi miniszter Budapestről és Szentesről mintegy száz honvédet rendelt ki a munkálatok támogatásához.
A fenékküszöb elkészülte után alkalmas lesz arra, hogy akár egy méterrel is megemelje a dunai vízszintet, ugyanakkor egy esetleges későbbi árvíz idején ez semmilyen veszélyt nem jelent majd - hangsúlyozta. Azt is elmondta, hogy a paksi oldalon az építkezés az erőmű területén fog történni.
A két érintett település, Paks és Dunaszentbenedek polgármestere részt vett a kormányülésen, ahol biztosították őket, hogy a munkálatok minimálisan zavarják majd a településeket, és később a kormány minden esetlegesen keletkezett kárt megtérít - mondta, hozzátéve, mindkét polgármester teljes támogatásáról biztosította a beruházást.
Magyar Péter kiemelte, Dunaszentbenedek esetében arról is megállapodtak, hogy olyan megoldást keresnek, ami a fenékküszöb kialakítása után a jelenleginél jobb állapotba hozza a dunai partszakaszt.
Bejelentette azt is, a kormány a szükséges munkálatok sürgősségére tekintettel az építkezést és az ideiglenes megoldást jelentő bárkák felhasználását is kiemelt beruházásnak minősíti.
A várható munkafolyamatot úgy írta le, hogy a szakemberek először egy széles kőpaplant terítenek a folyó fenekére. Ez lesz az alap, amely megakadályozza, hogy az erős sodrás kimossa a medret az építmény alól és körül, erre kerül rétegről rétegre maga a fenékküszöb - közölte, hozzátéve, hogy nagyméretű, többtonnás köveket engednek a mederbe a két partról.
A szükséges munkálatokat úgy tervezték meg, hogy a nukleáris biztonságból egyetlen centimétert sem kell engedni - szögezte le a kormányfő.
Közölte, a Dunakilitinél 1995-ben épített fenékküszöb elkészülte óta nem folyt ilyen komoly munka a Dunán.
Több tízezer tonna követ kell rendkívül rövid idő alatt a bányákból kitermelni, Paksra szállítani, utakat megerősíteni, két partról víz alatt felépíteni egy új műtárgyat, és ha szükséges, a bárkákat keresztbe állítani, rögzíteni és esetlegesen irányítottan elsüllyeszteni úgy, hogy hosszú időn keresztül ellenálljanak a Duna nyomásának - sorolta a teendőket
Magyar Péter, jelezve, egy ilyen munka megtervezéséhez és kivitelezéséhez normál körülmények között hosszú idő kellene, de a "Duna most napokat ad nekünk, nem hónapokat", ezért a szükséges engedélyeztetési eljárás a beruházással párhuzamosan folyik majd. A művelet minden lépését a vízügyi és nukleáris szakemberek tervei alapján hajtják végre a lehető legfeszítettebb ütemezés mellett - emelte ki.
Magyar Péter ismertette: a Duna vízszintje az elmúlt napokban átmenetileg emelkedett, de a vízügyi előrejelzés szerint 4-5 napon belül ismét mínusz 136-137 centiméter környékére süllyedhet. A vízszint külső beavatkozás nélkül jövő héten akár mínusz 140 centimétert alatt is lehet, ezért ismét felmerülhetne az erőmű teljes leállítása - tette hozzá.
A kormányfő azt mondta, a Duna teljes hosszán drámaian alacsony a vízszint, és a következő napokban, hetekben érdemi csapadék nem várható a vízgyűjtő területeken, így akár hónapokig is fennállhat a probléma, és a historikus adatok alapján ősszel újabb vízszintcsökkenés jöhet.
Azt mondta: "az előző kormányok mulasztása, amit most be kell pótolnunk, hatalmas, a rendelkezésre álló idő pedig kevés".
Megjegyezte: az ideiglenes megoldásnak szánt bárkasüllyesztésről várhatóan pénteken születik végleges döntés, addig az előkészítési munkák folynak, de ezzel párhuzamosan azonnal megkezdik az állandó megoldás, a fenékküszöb megépítését.
Kiemelte: meghozták a szükséges kormányzati döntéseket, elvégezték a jogszabályi és hatósági előkészítést, és a vízügy, az atomerőmű, a honvédség, valamint az ország legjobb műszaki szakemberei dolgoznak most Magyarország jelenlegi legfontosabb közös beruházásán.
Közölte: arra kaptak áprilisban felhatalmazást, hogy az ország előtt álló problémákat felelősen, cselekvően, mindig a magyarok érdekét szem előtt tartva oldják meg. Nem fordulhat elő többé, hogy a politika cserben hagyja a hazát a bajban - fogalmazott.
A miniszterelnök kijelentette: ott leszünk, amikor dönteni kell, amikor dolgozni kell, amikor felelősséget kell vállalni, és végigvisszük azt, amit Magyarország biztonsága megkövetel.
Hangsúlyozta: a következő napokban és hetekben az eddigieknél is nagyobb összefogásra lesz szükség.
(via MTI)
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!