Ma délután ököllel bántalmazta a TISZA női önkéntesét egy Orbán-janicsár Mosonmagyaróváron - írja közleményében a Tisza Párt.
Az aktivista vallomása szerint az elkövető férfi beengedte őt a lépcsőházba, ahol elkezdte a postaládákba helyezni a párt Tiszta Hang című kiadványát. A férfi erre először ordítozni kezdett vele, majd többször leköpte, belerúgott a kosarába, majd megütötte.
A vallomás szerint a jelenetnek tanúja volt egy 16-17 éves gyerek is. Az aktivista kihangosítva tárcsázta a 112-t, mire a férfi megvádolta azzal, hogy fel akarta törni a zárat az ajtón, majd kilökte az épületből.
Az önkéntes az ügyben feljelentést tett.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!