Mintegy 10 milliárd euróról van szó, amit nem fagyasztottak be, csak egy törvénymódosításhoz kötötték.
Magyarország hozzáférhet a be nem fagyasztott forrásokhoz az unió hétéves költségvetéséből, jelentette be az Európai Bizottság. A mintegy tízmilliárd eurós forrást nem fagyasztotta be az EU, csupán egy törvénymódosítást vártak el a kifizetéséhez.
Az igazságügyi reform elfogadását várta a Bizottság, amit a magyar kormány meg is tett. A 24.hu szerint a legfontosabb módosítás arról szül, hogy a fontosabb az volt, hogy a magyar kormány engedélyezi a bíráknak, hogy előzetes véleményezésért az Európai Bírósághoz forduljanak.
A most bejelentett kifizetés nem érinti a többi, korábban befagyasztott forrás helyzetét.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!