Állítólag nagy a rendőrhiány Magyarországon, de Vas megye szerencsére jól áll

Már hosszú évek óta stabil a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság létszámhelyzete.

Tavaly rekordszámú rendőr hagyta el a pályát Magyarországon: míg 2017-ben mindössze 200-an szereltek le, addig 2018-ban 2000-re ugrott a számuk – árulta el a Népszavának Pongó Géza, a Független Rendőr Szakszervezet főtitkára. Ennek kapcsán pedig felekerestük a Vas Megyei Rendőr-főkapitányságot, hogy megkérdezzük mennyire érződik ez megyénkben.

Az országos tendenciákra vonatkozó állításaira nem áll módunkban reagálni. Ami a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság személyi állományának feltöltöttségét illeti, az hosszú évek óta közel teljes, 2018-ban 98,6 % volt. A rendőr-főkapitányság létszámviszonyai kiegyensúlyozottak, a szükséges munkaerő minden területen rendelkezésre áll

– közölte a rendőrség szóvivője, Leibinger Eszter r. százados.

Arra a kérdésünkre, hogy hányan hagyták el a pályát tavaly, azt a választ kaptuk, hogy közös megegyezéssel, lemondással 13 fő szerelt le, viszont 18 újonc is érkeztek a rendőrséghez. Május elsejei adatok szerint 96,3 %-os a feltöltöttség, ez pedig nyáron tovább fog emelkedni a rendészeti szakgimnáziumok végzőseinek és a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen diplomásainak hála.

2017 végén sok-sok új autót kaptak a szombathelyi rendőrök.
nyugat.hu

Hogy honnan hiányoznak a legtöbben? Tulajdonképpen sehonnan, mivel arányait tekintve egyenletesen oszlik el a létszámhiány a megye rendőrkapitányságai között. Ez pedig egy ekkora szervezetben szinte természetes.

Összességében tehát:

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság létszámhelyzete stabil, a nyár elején érkező új munkatársak pedig emelni fogják a feltöltöttséget

– zárta közleményét a rendőr-főkapitányság.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet