Magyarországon adták be arányaiban a legtöbb első oltást az EU-ban

A második dózist nézve kicsit más a helyzet.

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) adatai szerint március 28-ig az Európai Unióban Magyarországon adták be a legtöbb első oltást: idehaza a lakosság 21,6 százaléka kapta meg a koronavírus elleni oltás első dózisát, míg a korábbi listavezető Málta a lakosság 21,5 százalékát oltotta be.

Málta háromféle vakcinát használ, Pfizert, Modernát és AstraZenecát, míg Magyarország a kínai és az orosz oltóanyaggal együtt ötöt. Az élmezőnyben van még Finnország (17,5 százalék), Észtország (16,5 százalék) és Ausztria (14,9 százalék). A nyájimmunitás eléréséhez a lakosság 60 százalékát kell beoltani.

A második dózist nézve kicsit más a helyzet: ebben az összevetésben Málta vezet, a teljes lakosság 9,5 százaléka kapta meg már mindkét adagot. Őket Dánia követi 7,6 százalékkal, Magyarország a harmadik 6,6 százalékkal. - írja a Telex.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek