Szombaton Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere beszélt arról, hogy a környező országokban elindult a második hullám. A miniszter úgy értékelte, hogy a helyzet nagyon hasonlít a március elejihez, és most is nagyon fontos, hogy a kormány megfelelő ritmusban megfelelő intézkedéseket hozzon.
Gulyás Gergely mai sajtótájékoztatóját azzal kezdte, mindent megtesz a kormány, hogy megakadályozza a vírus visszatérését. A helyzet ellenmondásos: minél inkább korlátozni tudják a határátlépést, annál inkább meg tudják védeni a biztonságos életet itthon. Korábban a külföldre utazás korlátozása a szabadság megvonását jelentette, most ez fordítva van: A határellenőrzést korlátozzák, Magyarországon nem lesznek korlátozó intézkedések.
A szigorítás értelmében három kategóriába, vörös, sárga és zöld kategóriába sorolják az országokat. A kevésbé súlyos és súlyos (sárga és zöld jelzés) esetén lesznek korlátozások, a listát a Magyar Közlöny megjelenésével az országos tisztifőorvos teszi közzé.
Magyar állampolgárok és a hozzátartozóik zöld jelzésű országból érkezve bárki szabadon beléphet.
Sárga vagy piros országból érkező magyarnál a határon megvizsgálják, ha ez nem igazolja a fertőzés gyanúját, akkor is karanténba kell vonulni, kivéve, ha a megelőző 5 napban 48 óra különbséggel hitelt érdemlően, okirattal negatív tesztet tud igazolni a belépő ember. A kötelező karantén 14 nap, kivéve ha két tesztet 48 órán belül elvégeznek.
Sárga országból való érkezésnél az első negatív teszt után el lehet hagyni a karantént, ha pirosból, akkor a két negatív eredményt meg kell várni. Külföldiek esetén ugyanaz a szabály a sárga országoknál, mint a magyarokra vonatkozóan, a piros országoknál kötelező a két hét karantén.
A kormány folyamatosan felülvizsgálja majd az országok besorolását, ma a jelenlegi adatok alapján döntött az országos tisztifőorvos. A szerdai kormányüléseken a kormány is rendszeresen felülvizsgálja az adatokat, a sárga listán lehetnek változások.
A külföldre utazók maguk vállalják a felelősséget, a kormány augusztus 1-jéig vállalja a tesztelés költségeit, ha ezután bárki sárga vagy piros országból jön haza, a teszt költségeit - ha nem akarja kötelezően kivárni a 14 napos karantén leteltét -, akkor magának kell fizetnie.
Az érintett országok
Sárga uniós országok:
Bulgária
Portugália
Románia
Svédország
Sárga unión kívüli országok:
Egyesült Királyság
Norvégia
Oroszország
Szerbia
Japán
Kína
USA
Piros országok:
AlbániaBosznia-Hercegovina
Fehéroroszország
Koszovó
Észak-Macedónia
Moldova
Montenegró
Ukrajna
Valamint az ázsiai, afrikai országok, az amerikai kontinens országai, Ausztrália, Óceánia. Turizmus
Horvátország a zöld kategóriában van.
Görögország is, azonban aki onnan közúton jön haza Szerbián keresztül, arra utóbbi ország miatt vonatkozik a karanténkötelezettség a fenti szabályok szerint.