Magyarországon nincs koronavírus - állítólag ezt mondta több betegének is a Hajdú Bihar megyei Komádiban ügyelő háziorvos, amikor külföldről hazatérve influenzaszerű tünetekkel fordultak hozzá. – írja az szmo.hu - Egyikük rögzítette a telefonbeszélgetésüket, amelyben az orvos közli, hogy nem lehet koronavírus-fertőzése, mert az Magyarországon nincs. Az orvos ellen etikai vizsgálat indult. A településen vasárnap már egy másik orvos ügyelt helyette.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!